Keresés

Zárt ajtók fogadták a romák felzárkóztatása után szaglászókat

Hiába próbált az Országos Roma Önkormányzat több képviselője három helyszínen is informálódni a figyelem középpontjába került Híd a munka világába – szociális szövetkezetek projekt gyanús pénzköltéseiről. A drága autóbérlés és irodaházvásárlás miatt is támadt projekt ügyében a roma önkormányzat budapesti székhelyére, a kocsikat bérbe adó vállakozás sashalmi székhelyére, illetve a megvásárolt irodaházhoz is elzarándokoltak, de sehova nem engedék be őket.

Sikertelenül próbált információkhoz jutni kedden az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) néhány képviselője, akik a Híd a munka világába – szociális szövetkezetek közel ötmilliárd forintos projekt gyanús pénzköltéseivel kapcsolatos dokumentumokba akartak betekinteni. A csoport tagjai előzőleg a gyanús pénzügyek miatt február elejére összehívott, de határozatképtelen rendkvüli közgyűlést követően jelentették be, hogy vizsgálóbizottságot állítanak fel a visszaélések gyanúját felvető ügy kivizsgálására.

A Vajda László, a Lungo Drom országos alelnöke által vezetett, közel tíz tagú küldöttség – az ORÖ képviselői, akik Miskolcról, Debrecenből, Zalaegerszegről, Egerből utaztak a fővárosba -, elsősorban azokról az autókról szerettek volna tájékozódni, amelyek darabját havonta félmillió forintért bérelték, ami a piaci ár ötszöröse.

Makai István, Vajda László és Lakatos Oszkár az Országos Roma Önkormányzat bejárata előtt
Makai István, Vajda László és Lakatos Oszkár az Országos Roma Önkormányzat bejárata előtt

Nem tudtak róla

A keddi akció már az előzmények alapján sem kecsegtetett túl sok sikerrel. Az iratbetekintéssel egybekötött sajtótájékoztatóként meghirdetett eseményről az Országos Roma Önkormányzat hivatalában hétfőn azt mondták, nem tudnak róla. Kedden aztán hiába csődültek a felháborodott képviselők és az újságírók az ORÖ Dohány utcai irodája elé, az ajtót zárva találták, a csengetésre pedig senki nem válaszolt.

Vajda László és Makai István hiába csöngetnek Sashalmon
Vajda László és Makai István hiába csöngetnek Sashalmon

Vajda Lászlón kívül a csoportban volt még többek között Lakatos Oszkár, az egri cigány önkormányzat elnöke, illetve Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke. Vajda szerint azzal, hogy nem juthattak be az épületbe, a munkájukat akadályozták, ami azt bizonytja, hogy az ORÖ vezetőinek “van félnivalójuk és takargatnivalójuk” az üggyel kapcsolatban. Bejelentette azt is, hogy az egészről levelet írnak Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, akit szeretnének személyesen is tájékoztatni.

Zarándoklat Sashalomtól Naphegyig

Mivel többek között azt is szerették volna megtudni, hogy hol vannak a kocsik, kik használják azokat, és egyáltalán, miért van szükség a közfoglakoztatásban ilyen drága autókra, ezért az újságírók kíséretében átmentek annak a cégnek a sashalmi telephelyére, amelytől a Híd a munka világába projekt a kocsikat bérelte, de hiába, ott sem nyitott nekik senki ajtót. Ezután felkeresték a projekt ugyancsak vitatott körülmények között, 3oo millió forintért vásárolt irodaházát az I. kerületi Gellérthegy-utcában, de a kedd dél körül teljesen kihaltnak tűnő épületbe sem jutottak be.

A képviselők többek között nehezményezték, hogy a szövetkezet beszerzéseit nem hagyta jóvá az ORÖ közgyűlése, és megjegyezték, hogy ha Hadházy Ákos LMP-s képviselő nem találja meg ezeket az adatokat, akkor nem is tudott volna senki arról, mikre költik a pénzt. Azt elismerték, hogy hattagú vizsglóbizottságuknak sincs közgyűlési felhatalmazása, de szerintük képviselőként jogukban áll vizsgálódni, és a bizottság tagjai között szinte minden jelentős roma szervezet képviselője megtalálható.

Híd a munka világába - szociális szövetkezetek Gellérthegy utcai irodája
Híd a munka világába – szociális szövetkezetek Gellérthegy utcai irodája

Gyanúsan elköltött tízmilliók

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, először Hadházy Ákos gyűjtötte össze, milyen furcsaságokra ment el a pénz a projektben. Például 31 milliót költöttek egy olyan tanulmányra, amely a foglalkoztatási program toborzásáról szól, 19 milliót pedig egy másikra, amely azt írta le, milyen szoftvereket érdemes megvásárolni a számítógépekre. Azóta kiderüt az is, hogy havonta félmillióért lízingeltek autókat, és több százmillió forintért vettek irodaházat, hogy megfelelően reprezentálhassanak. Hadházy Ákos fejlenetést is tett az ügyben, de az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el.

Az ügy kirobbanása után többen bírálták Farkas Flóriánt, a szervezet korábbi elnökét és fideszes parlamenti képviselőt, mert rajta kívül senki sem láthat bele az iratokba, és ő dönt az utolsó megbízási szerződésről is. Bár Farkas már nem az ORÖ elnöke, a kormány és az ORÖ munkájának összehangolásáért felelős miniszteri biztosként még mindig nagy befolyással bír.

A vizsgálóbizottság tagjai kedden arról is beszéltek, hogy az ügy bizonyítja, Farkas Flórián nem alkalmas a romaság vezetésére, és nem méltó rá, hogy őket képviselje, mivel visszaélt a társadalom, a romák, a kormány és Orbán Viktor miniszerelnök bizalmával.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!