Visszavonta jelöltjeit és pályázatot indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bírói posztjának betöltésére a kormány, miután július óta több civil szervezet kérte az Európai Tanácstól, hogy utasítsa vissza a titokban kiválasztott három magyar bírajelöltet.
Még júliusban írtunk róla, hogy 15 civil szervezet kezdett tiltakozásba amiatt, mert a magyar kormány a nyilvánosság bevonása nélkül választotta ki azt a 3 bírót, akiket az Emberi Jogok Európai Bíróságában a Magyarországnak járó egy darab bírói posztra jelöl, sőt, nemhogy a kiválasztás módját, a jelöltek nevét sem ismertette.
A jelenlegi bíró, Sajó András mandátuma a jövő év elején jár le, az utódjának szánt jelöltek névsorát augusztus 26-ig kellett volna benyújtani a kormánynak, azonban a kormány.hu-n szeptember 13-án, kedden közzétett közlemény szerint „a korábban közzétett jelölések visszavonásra kerülnek”, az Magyar Közlönyben pedig megjelent egy pályázati felhívás az EJEB magyar bírói posztjára.
A döntését nem indokolta a közleményt közzétevő Igazságügyi Minisztérium, annyit azonban hangsúlyoztak: annak ellenére döntöttek így, „hogy az Európa Tanács bírójelölési eljárásra vonatkozó ajánlásainak kötelező ereje nincsen”.
Az Emberi Jogi Európai Bíróság az Európa Tanács 47 tagországának emberi jogi és szabadságjogi ügyeben illetékes igazságügyi szerve.