„Néhány héttel az egyéves évforduló után arra jutottunk, hogy a törvényt visszavonását javasoljuk. Úgy gondolom, hogy ezt az egyévet meghagyjuk, hogy tisztán lássunk az ügyben” – indokolta Rogán Antal a döntést.
Visszavonja a vasárnapi zárvatartást a kormány – mondta el Rogán Antal hétfőn egy sajtótájékoztatón.
Az Index cikke szerint Rogán közölte, hogy a kormány mindig is tervezte azt, hogy a törvény bevezetése után egy évvel értékeli annak működését. „Néhány héttel az egyéves évforduló után arra jutottunk, hogy a törvényt visszavonását javasoljuk. Úgy gondolom, hogy ezt az egyévet meghagyjuk, hogy tisztán lássunk az ügyben” – mondta el kabinetminiszter.
Rogán azt is közölte, figyelembe vették a népszavazással járó többletköltségeket is. Ez a miniszter szerint akár 5 milliárd forint is lehet, ehhez még hozzájöhetnek a politikai kampányok kiadásai is.
A döntés közvetlen előzménye, hogy aNemzeti Választási Iroda szerdán hitelesítette Nyakó István vasárnapi zárvatartásos népszavazási kérdését, így megnyílt a lehetőség, hogy így vagy úgy, de akár egy éven belül megszűnjön az intézmény.