Aki nem adta le a szakdolgozatát, vagy nem szerzett nyelvvizsgát, már megkapta a fizetésre felszólító levelet. Azt még nem tudni, hogy hány évre visszamenőleg kell fizetni.
Sok száz egykori egyetemi és főiskolai hallgató kapott levelet arról, hogy fizesse vissza a hallgatóként felvett állami ösztöndíjat, mert nem tudta megszerezni a diplomát időre – írja az Index a Hirado.hu-ra hivatkozva. Az összeg akár milliós is lehet, és rövid időn belül vissza kell fizetni.
Az Oktatási Hivatal (OH) a Hirado.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy azok kaptak ilyen levelet, akik nem írták meg a szakdolgozatukat, vagy nincs nyelvvizsgájuk, és ezért nem tudták megszerezni a diplomájukat. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy hány évre visszamenőleg vonatkozik ez a szabály.
Az OH szerint azonban az ösztöndíjak visszafizetése mellett más lehetősége is van az érintetteknek:
- ha a nyelvvizsga miatt nem tudott lediplomázni, akkor felfüggesztési kérelemmel élhet, amelyhez mellékelni kell egy felnőttképzési szerződés másolatát, ami igazolja, hogy a hallgató éppen a nyelvvizsga bizonyítvány megszerzésén dolgozik – így két félév haladékot kaphat a fizetés alól
- mentesítést kaphat a volt hallgató akkor, ha tartósan beteg, baleset vagy szülés miatt nem tudott diplomát szerezni
- mentesítést kaphatnak a volt hallgatók akkor is, ha vállalják, hogy annyi ideig dolgoznak itthon, amennyit állami ösztöndíjasként tanultak.
A kormány tavaly diplomamentő programot indított azoknak az egykori felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak, akik nyelvvizsga hiányában nem tudták átvenni a diplomájukat. A felmérések szerint 50 ezer emberről van szó, akiknek mindössze egynegyede jelentkezett a programra. Közülük január közepéig 5500-an jutottak el a támogatási szerződések megkötéséig.
A sikeres pályázók államilag támogatott nyelvtanfolyamokon szerezhetik meg a hiányzó, B2 szintű tudást. Bár a jelentkezőknek nem kell előzetes nyelvismeretet igazolniuk, a kurzusok megkezdése előtt mindenkivel szintfelmérőt iratnak, hogy kiderüljön, 240 óra alatt van-e esélye eljutni a középfokig.