Keresés

Végre úgy érezhetik, ők is adnak valamit

Hajléktalanszínház
Fotó: Magócsi Márton

A hajléktalanokat sosem tapsolják meg, sosem kapnak elismerést semmiért. A színpadon állva és meghajolva, azonban ők is átélhetik ezeket a pillanatokat. Egy hajléktalanokból álló színésztársulat most egészen Portugáliáig megy, hogy bemutassák Örkény István egyik darabját. Az egyik próbájukon jártunk.

Laci állami gondozásban nőtt fel, öten vannak testvérek, közülök csak eggyel tartja a kapcsolatot. Nővére most nyaral a barátjával, ezért ő vigyáz a kutyájukra a családi házukban. Az egyik fővárosi kórház konyháján dolgozik kisegítőként, tíz éve van egy barátnője, és a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete Madridi úti átmeneti szállásán lakik, mert hajléktalan. Egyből felmerül a kérdés bennem, hogy ha a testévérének van egy családi háza, miért nem lakhat ott, de Laci azt mondja, hogy nem akar, neki jobb így.

A harmincas éveiben járó férfival a buszon hazafelé beszélgettünk, miután az előtte levő pár órát együtt töltöttük a szálló egyik emeleti, talán könyvtárszobaként használt helyiségében. A fiatal férfi ugyanis már nyolc éve tagja a szintén a Vöröskereszt által életre hívott és működtetett AHA: a hajléktalanok színpadi társulatának. Laci a társulattal már több európai országban is járt, szeptemberben pedig Portugáliába utaznak, közel egy hétre. Egy színházi fesztivált tartanak Portóban, olyan, a társadalom peremén élő csoportok részvételével, mint amilyenek a hajléktalanok is. Azt mondja, ha nem lenne ez a színház, valószínűleg soha életében nem jutott volna el külföldre.

A szerda késő délutáni próbán nagyjából nyolcan-kilencen vannak. Örkény István egyik egyperces novelláját, a Kivégzési szabályzatot játsszák. Nem egy vidám darab, de a rendező Füsti Molnár Sándornak, becenevén Fecskének sikerült egy rendkívül idegtépő, és nagyjából harminc másodperc után már kifejezetten nyomasztóvá váló zenével még inkább drámaibbá tennie. A zene ráadásul egy pillanatra sem áll le, folyamatosan, húsz percen keresztül bömböl a bejárati ajtó mellett felállított, házi dj-pultból.

Hajléktalanszínház
A fesztiválra utazik Luca is a társulattal, ő fogja angolul tolmácsolni a darabot. Fotó: Magócsi Márton

Molnár Sándor azt mondja, azt szerette volna megmutatni, hogy nagyon sokféle módon ölheti meg az egyik ember a másikat. Ennek megfelelően négy helyszín és gyilkosság van a darabban:

  • egy pszichiátriai zárt osztály, ahol a nővér annyira unja már a jajgató beteget, hogy teletömi nyugtatóval és leszedálja, ezzel élő halottat csinál belőle
  • egy akasztás
  • golyó általi kivégzés
  • az utolsó jelenet pedig azt mutatja be, amikor egy utcán rosszul levő, majd elájuló férfit egy járókelő magára hagy, mert bepánikol. Nem hív mentőt, nem kér segítséget, hanem fogja magát és elfut.
Hajléktalanszínház
Molnár Sándor, de ahogy mindenki hívja: Fecske. Fotó: Magócsi Márton

A zárt osztály főnővére által lassú halálra ítélt nőt Kriszti alakítja. A fiatal, vékony lány a barátja révén került kapcsolatba a társulattal. A férfi ugyanis sokáig itt lakott a Madridi úton, Kriszti pedig szintén itt kapott munkát takarítóként. A lány és a barátja azért nem tudnak Portugáliába utazni, mert a fiúnak nincs személyi igazolványa. De jövőre mennek Finnországba, “addigra mindenképpen szerezzétek be őket a Gergőnek, és akkor el tudlak titeket vinni” – bíztatja Molnár Sándor a lányt. Nem ők az egyetlenek, akik nem fértek be az utazási keretbe. Nincs elég pénzük, a repülőjegyek és a szállás árát különböző adományokból szedték össze.

Sziszi, a repülőre téged nem tudlak feltenni, mert megfulladsz. Te most nem tudsz jönni”.

Öszintén? Pont ezt akartam én is kérni” –

mondja nevetve az ötvenes éveiben járó, őszhajú, csontsovány férfi. Olyan vékony, hogy kék mackónadrágját szinte csak a szentlélek tartja rajta, lábán papucs. Úgy tűnik, egyáltalán nem bánja, hogy nem kell repülőre szállnia. Bár most ő is részt vesz a próbán, kint más fogja játszani a szerepét. Őt a szerepe szerint felakasztják, és a próbán iszonyú élethűen játssza a fulladás előtti pillanatokat, hangosan és kapkodva veszi a levegőt a valóságban tényleg tüdőbeteg férfi. muszáj a jelenet vége után megkérdeznem, hogy jól van-e, mert komolyan azt hiszem, hogy ő most itt azon nyomban megfullad. Az előadás végén nevetve mondja, hogy csak bele akarta élni magát a szerepébe.

A társulat egyik célja, hogy a hajléktalan emberek megnyíljanak. A Vöröskereszt egyik munkatársa a próba alatt arról mesél, hogy a hajléktalanok társadalmi kapcsolatai teljesen elhalnak, beszűkülnek. Gyakorlatilag nincs lehetőségük rá, hogy emberi, szociális kapcsolatokat alakítsanak ki. “Most őszintén? Mikor látsz a mindennapokban olyat, hogy egy hajléktalan tapsot kapjon” – kérdezi. Egy ilyen előadáson azonban megkapják azt az elismerést, amire máshol esélyük sincs.

Olyan élmény ez nekik, hogy végre ők tudnak adni, miközben állandóan azt hallják, hogy az adófizetők pénzéből tartják el őket, hogy kíváncsiak rájuk, ami óriási löketet ad nekik a mindennapok túléléséhez”.

Hajléktalanszínház
A golyó általi halál csak az egyik a négy gyilkossági forma közül. Fotó: Magócsi Márton

Volt olyan társulati tag, aki itt talált magának párt, azóta együtt új életet kezdtek és a hajléktalanságból is ki tudtak törni. Akik a színjátszókörben benne vannak, nagyobb arányban kerülnek ki a hajléktalanságból. De az ellenkezőjére is van példa: vannak olyan korábbi tagok, akik valamiért újra hajléktalanok lettek, és vissza is tértek a társulathoz. “Ez egy biztos pont ezeknek az embereknek az életében. Tudják, hogy ide bármikor visszajöhetnek”.

A hajléktalanellátásban jelenleg két forma létezik:

  • az éjszakai menedékhelyek, ahová csak aludni tudnak járni a hajléktalanok
  • és az olyan átmeneti szállások, mint a Madridi úti. Itt azonban legfeljebb két évet szabad maradni, utána egy hónapig máshol kell megoldani a lakhatást.

Így járt Laci is, aki most egy hónapig máshol kénytelen meghúzni magát, mert csak utána mehet vissza újabb két évre.

Van egy srác, aki egyedüliként nem engedi, hogy fényképezzük, miközben Molnár Sándor eligazítást tart látványosan és jó hangosan ásítozik. Mégis, amikor rá kerül a sor, és be kell mennie a szoba közepére a szőnyegre, és eljátszania az akasztásért felelős hóhért, egyből érdeklődővé válik. Már nem unja látványosan magát, sokkal inkább izgatottnak tűnik. A végén elpróbálják a meghajlást is. Háromszor mindannyian, de külön-külön is. A srác közben hangosan bekiabál, “Go back, go home”! Azt gondolja, hogy majd a portugál közönség is ezt fogja mondani, amikor újrajátszást követel tőlük.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!