Az Origo Zrt. egykori vezérigazgatója lett az MTVA új vezérigazgató-helyettese, akitől azt várják, hogy javítson a szervezet pénzügyi és adminisztrációs tevékenységén. Vaszily Miklós novemberben távozott az Origótól, nem sokkal az után, hogy feltehetően politikai okok miatt leváltotta az Origo addigi főszerkesztőjét, Sáling Gergőt.
Vaszily Miklós, az Origo Zrt. korábbi vezérigazgatója lett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese. Az MTVA közleménye szerint Vaszilytól azt várják, hogy „az Alap pénzügyi, vagyongazdálkodási, üzemeltetési és adminisztrációs tevékenysége hatékonyabbá, rugalmasabbá, gyorsabbá váljon, továbbá a gazdálkodás átláthatósága tovább javuljon”. Vaszily 2014 novemberében távozott az Origótól, néhány hónappal az után, hogy leváltotta Sáling Gergőt, a lap addigi főszerkesztőjét. A csere mögött politikai okok állhattak, amiről ebben a cikkben írtunk részletesebben.
Vaszily korábban az Index.hu Zrt. vezérigazgatója is volt, onnan igazolt 2010-ben az Origo Zrt.-hez. Novemberi távozása után, idén január végén a brands.hu ügyvezetője lett.
Az abcug.hu szerkesztőségének több tagja, köztük a főszerkesztő Tóth Sára is korábban az Origo munkatársa volt. Mindannyian Sáling Gergő menesztése után mondtak fel az Origónál.