Keresés

Vasárnapi zárvatartást és felpörgő közmunkát hoz 2015

Egy sor jogszabályt elfogadott hétfői és keddi ülésnapján a parlament, köztük a jövő évi költségvetést és a boltok vasárnapi nyitvatartását megtiltó törvényt is. Jön a szappanadó, emelkedik az alkohol és a cigaretta ára. Cserébe viszont felpörög a közmunka és a stadionépítés, és házasodni is megéri majd.

Hétfőn elfogadta a 2015-ös költségvetést a parlament. Ez alapból egy sor jövőre életbe lépő intézkedés és új adónem pézügyi keretét teremti meg. Emellett azonban elfogadták a boltok vasárnapi zárvatartásáról szóló törvényt is, és kedveztek a trafikoknak is. Összeszedtünk pár intézkedést, amely jövőre közetlen hatással lehet az életre.

Vasárnapi zárvatratás

Megszavazta a parlament a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A KDNP szabad vasárnap néven ismert javaslatát 119 igen szavazattal,  40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak, de a hét utolsó napján csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.

A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.

Továbbra is többet költ az állam, mint amennyit keres

A költségvetést 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében fogadták el. A fő számok a következők:

  • az állam bevételi főösszege 16 312 milliárd 873,0 millió forint
  • a kiadási főösszeg 17 190 milliárd 277,1 millió forint,
  • a hiány 877 milliárd 404,1 millió forint,
  • a tervezett államadósság 25 100,4 milliárd forint,
  • a kormány pedig 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számol 2015-re..

Bővül a közmunka

Jövőre még több emberből lehet közmunkás, erre 35 milliárddal többet, 270 milliárd forintot biztosít a kormány – mondta Varga Mihány nemzetgazdasági miniszter. Megjegyezte, hogy folytatódnak a foglalkoztatásösztönző programok is. A közmunka értelméről és hatékonyságáról itt írtunk korábban.

Megszűntetik a magánnyugdíj-pénztárakat

A még meglévő magánnyugdíj-pénztári vagyon védelmében a magánnyugdíjpénztár végelszámolással történő megszüntetése esetei közé bekerül, hogy megszüntetik a pénztárat, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám 70 százaléka alá csökken.

A tagoknak lehetősége van visszalépni a társadalombiztosítási rendszerbe, vagy más magánnyugdíjpénztárba történő átlépésre. A pénztárak első vizsgálata jövő év októberében esedékes, így ha tagok addig az időpontig nem aktivizálják magukat, akkor a kormányhoz vándorol a pénztárakban máig megmaradt 200 milliárd forint is.

Fizetős lesz az M0-ás

A kormány fizetőssé tenné a budapesti körgyűrű bizonyos részeit, illetve az autópályák pesti bevezető szakaszait is. Erre azért van szükség, mert a költségvetésben 150 helyett 189 milliárd forintnyi útdíjbevétellel számolnak, a többletet pedig elő kell teremteni. Cserébe viszont bevezetnék az úgynevezett megyekártyát, amellyel havi ötezer forintért korlátlanul lehetne használni az adott megye autópályaszakaszait. A 444.hu cikke szerint így viszont nem jönne ki a többletbevétel.

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Ilyen díj eddig is volt már, jövőre vizont megemelik. 6,4 milliárd forint pluszbevétellel számolnak belőle, és párhuzamosan csökkentik a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal támogatását is (ők szedik a díjat). A díj emelése miatt azonban nagy mértékben megnőnének a hipermarketek terhei is, ugyanis ők fizetik. A Tesco által fizetett díj az Index szerint 600 millióról nagyjából 12 milliárdosra nőne, miközben a CBA és a Coop alig fizetne többet.

Az élelmiszerláncoknak ráadásul ezentúl tilos lesz két egymást követő évben veszteségesnek lenni, különben be kell zárniuk.

Pedagógus-életpályamodell módosítása

Máris változtatnának a pedagógus-életpályamodellen is. A Hoffmann Rózsa korábbi oktatási államtitkár által bevezetett modell egyik fő jellemzője volt, hogy a minimálbér alakulásához kötötte a pedagógusok bértáblájának alakulását. Ezt a kormány megszüntetné és bevezetne egy állandó alapilletményt. Ez ellen a Nemzeti Pegdaógus Kar elnöke és az ország legjobb középiskolánai igazgatói is tiltakoztak.

Új adók

A kormány kiterjeszti a környezetvédelmi termékdíjjal sújtott termékek körét műanyag és vegyipari termékekkel, például a művirággal. 1 kilogrammért 1900 forint adót kell majd fizetni. Drágábbak lesznek a szappanok is.

Ezentúl az alkoholért is többet kell fizetni, sávosan, ugyanis az italra is vonatkozni fog a népegészségügyi termékadó (kivéve a pálinka és a legalább hét gyógynövényt tartalmazó szesz).

Új stadionok, új miniszterelnöki iroda

Több mint 12 milliárd forint jut stadionépítésre, ebből épül majd a szombathelyi és a székesfehérvári aréna is. Az új Puskás Ferenc stadion pedig 44 milliárd forintba fog kerülni.

Ötmilliárd forintból újítják fel a Karmelita Kolostort a Várban. Oda fog majd költözni Orbán Viktor hivatala, miután kitették onnan a Nemzeti Táncszínházat, amely 2,4 milliárdot kap egy új színtér kialakítására.

Emelkedik a reklámadó és a cafeteria adója is

Változnak a cafeteria szabályai, 200 ezer és 450 ezer forint közötti béren kívüli juttatást SZÉP-kártyán lehet majd adni. 450 ezer forint felett pedig 51 százalékra nő a béren kívüli juttatás adója. Emelikedik a  reklámadó is, a legmagasabb kulcs 40-ről 50 százalékra nő, ezzel tulajdonképpen az RTL Klubot sarcolja tovább a kormány. 25 százalékos különadót kapnak a befeketési alapok is.

Megéri házasodni

A fiatal, házasságot kötő párok havi ötezer forint adókedvezményt kapnak két éven keresztül, ha legalább az egyiküknek ez az első házasságuk.

Mégsem járnak rosszul az alapítványi iskolák

A költségvetés első terveztében még benne volt, hogy a kormány csökkentené a civil fenntartású iskolák államit támogatását a korábbi száz százalékról 75 százalékra. Az Abcúg is megírta, hogy ezzel lényegében ellehetetlenültek volna az alaptíványi iskolák. A kormány ugyanakkor megállapodott az Alaptványi és Magániskolák Egyesületével, hogy nem csökkentik a támogatásukat, és bár az egyesület még a költségetési szavazás napján sem volt biztos benne, hogy állja a minisztérium állja a szavát, végül mégsem csökkentették a támogatást.

Drágább lesz a cigaretta

Az Országgyűlés hétfőn megszavazta azt a törvényt is, amely alapján a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől.  Ráaádsul jövedéki adóemelés is lesz, azaz a cigaretta ára mindenképpen emelkedni fog.

Közben tovább kedveznek a trafikoknak, a kedden elfogadott határozat szerint egyebek mellett rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket is árulhatnak a dohányboltok, és a vásárlók ezentúl a mobiltelefonjuk egyenlegét is feltölthetik a trafikokban.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!