Keresés

Várady: nincsenek pártpolitikai ambícióim

Az iWiW-alapító új, politikával foglalkozó weboldaláról, mások az Orbán-kormány károsultjairól beszéltek a péntek esti tüntetésen.

Várady Zsolt, Iwiw-alapító kezdte a felszólalásokat. Azt mondta: nincsenek pártpolitikai ambíciói, ennek még nincs itt az ideje. A szervezők és a tüntetők nem a képviseleti demokráciát utasítják el, hanem az elmúlt 25 év pártjait vonják felelősségre.

Tüntetés az OperaháználVárady Zsolt | Fotó: Magócsi Márton

A weboldal, amiről Várady korábban beszélt, a hónap második felében lesz elérhető, a funkciója pedig az lesz, hogy az emberek átlássák az állam bonyolult rendszerét, megfogalmazhassák a problémáikat, és visszajelzéseket küldhessenek a politikusoknak. “A politikusok a fejünkre nőttek, az emberek helyett gondolkodnak, a feladat, hogy öntudatos társadalmat építsünk” – fejezte be beszédét Várady. Őt követte a színpadon az Eötvös Károly Intézet igazgatója, Somody Bernadette, aki szerint ma Magyarország nem köztársaság.

Mindenhol a kormány emberei ülnek

Somody Bernadette szerint ha angyalok kormányoznának, nem kéne őket ellenőrizni, de a politikusokra ez nem vonatkozik. Mindenhol a kormány emberei ülnek, a számvevőszéktől az alkotmánybíróságig az “új köztársaságot ki kell szabadítani ebből a csapdából. A ó alkotmány nem a hatalomra épít, meg tudja védeni saját magát” – mondta az Eötvös Károly Intézet igazgatója.

Gondolni kell rá, hogy mi lesz a Fidesz után

A Város Mindenkié Csoport két munkatársa emberi történeteket meséltek el a színpadon. Egy kulturális antropológus és egy hajléktalanná lett ember történetét. A civil szervezet tagjai szerint az Orbán-kormány mindent megtesz azért, hogy mélyítse a különbségeket, még szegényebbé teszi, aki már most is az.

Csizi Zsolt, az AVM aktivistája szerint nincs demokrácia az országban, a kormány kitalál valamit és azt várja, hogy az emberek kussoljanak. Milliárdokat költenek felesleges dolgokra, az eddigi kormányok is elnyomóak voltak, de a mostani még azoknál is rosszabb. Szerinte a kormánynak az emberek segítése lenne a feladata, nem pedig az, hogy beléjük rúgjon. Csizi szíve szerint bevinne néhány politikust mínusz tíz fokban az üresen álló kunyhójába, hogy onnan járjanak munkába. Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája egyik alapítój szerint nem az elnyomottak helyett, hanem velük együtt kell küzdeni, nem csak a Fideszt kell szidni, gondolni kell rá, hogy mi lesz a Fidesz után. “Olyan kormány kell, ami valóban baloldali értékeket képvisel, az emberek felelőssége, hogy a következő tisztességes kormány legyen” – mondta.

Vágó: pénz kell az alternatíva megszervezéséhez

Vágó Gábor szerint a Fidesz rendszere bukásra van ítélve, csak az állampolgárokon múlik, hogy ez mikor következik be. Tudatos állampolgárként az a feladat, hogy demokratikus európai alternatívát mutassunk, erre időt, energiát és pénzt kell szánni, ha ezt nem tesszük meg, akkor ugyanúgy időt, energiát és pénzt kell rá szánni, arra, hogy az Fidesz által okozott károkat enyhítsünk.

TŸntetŽs az Operah‡zn‡lFotó: Magócsi Márton

“A Fidesz cserbenhagyott mindenkit, aki nem a politikai elitjéhez tartozik. Aki a kormányt támadja, az az országot támadja, sőt egyenes amerikai ügynök, vajon akkor Simicska Lajos is CIA-ügynök lehet”- kérdezte Vágó.  Szerinte a morgás ideje lejárt, eljött a tettek ideje. Nem elég megosztani a Facebookon a szegénységi adatokat, hanem találni kell egy szegény családot és segíteni nekik. Nem elég csak tüntetésekre járni, hanem részt kell venni a formálódó politikai csoportok munkájában. Olyan közösségeket kell építeni, amik a későbbi alternatív rendszer építőkövei lehetnek. Olyan rendszer kell, ahol az egyet nem értésnek is van kultúrára, ahol az adófizető az úr, és ahol tapasztalatot és a szakmaiságot is tisztelik, az ellenkező vélemény is értékes. A rendszerváltás a mindennapokban kezdődik – zárta beszédét.

Madarász Csaba, részvételi demokrácia szakértő szerint más EU-s országokban ha az emberek összefognak, akkor lehet a demokratikus értékek útjára újra rálépni. Elérni azt is, ami másoknak sikerült, hogy az unokáink egy önbizalommal teli országba születhessenek. Egyáltalán nem kormány és nemzetellenes, ha gondolkodunk. Nem bűn az, hanem erény, ha az állami intézményektől adatokat kérünk.

A gyerekeknek éheznek, közben stadionok épülnek

Takács Bori – a MostMi társadalmi kezdeményezés másik elindítója szerint nem csak Orbánnak, hanem az egész rendszernek is mennie kell. Felidézte, hogy 1989-ben még csak gyerek volt, de mégis emlékszik az akkor események felszabadító hangulatára. Óriási lehetőség volt, de nem sikerült vele élnünk. Ha sikerült volna, akkor most nem állnánk itt, és nem lenne rá szükség, hogy új országot építsünk. Olyan új hazát kell építeni, ahol nem az önkény az úr.

Takács szerint a Fidesz bűne, hogy gyerekeknek éheznek, közben stadionok épülnek. Azt már megmutatta az ellenzék, hogy a régi pártok újraszerveződése nem vezet semmire, csak arra, hogy a Fidesz kezébe adták másodszor is a kétharmadot. Szembe kell néznünk az elmúlt 25 év bűneivel, szerinte a politika maga nem lehet más, de lehet más a társadalom. Másnak kell lennünk magunknak, és talán ez majd egy országos szintre is elér. Nincsen demokrácia, míg milliók éheznek, nem hagyhatjuk megfagyni egymást, éhezni a gyerekeket és nem hagyhatjuk, hogy gyűlölködés legyen. Ki kell találnunk egy új Magyarországot. Először bennünk kell, hogy megszülessen a szabadság vágya, most szolgák vagyunk, le kell mondanunk a vezérvárásról, csak mi tudjuk, hogy nekünk mi a jó. Takács terve, hogy beszélgetéseket szerveznek majd, ahol leteszik az új magyar köztársaság alapjait. Beszéde végén azt is hozzátette, hogy a Fidesz szerinte fél a tüntetésektől.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!