Keresés

Valódinak tűnnek a molesztálásra panaszkodó állami gondozottak profiljai

Tagadja, hogy személyes bosszúvágyból találta volna ki az Alföldi utcai gyermekotthonban történt bántalmazásos eseteket a férfi, aki barátnője és más intézetis gyerekek elmondása alapján azt állítja, a nevelők szexért cserébe kedvezményeket ígértek az ott élőknek. Az intézet dolgozói szerint a férfi azért támadja őket, mert nem házasodhatott össze kiskorú barátnőjével, a Facebookon panaszkodó gyerekek profiljait pedig ő hozta létre. Az ATV híradója szerint azonban a profilok évek óta léteznek, és valósak lehetnek. 

„Nonszensz, hogy a TEGYESZ bosszúhadjáratról beszél” – mondta az ATV híradójában a férfi, aki állítása szerint hónapokkal ezelőtt is próbált segítséget kérni a hatóságoktól az Alföldi utcai gyermekotthonban történt bántalmazások miatt. Az erről szóló dokumentumokat pénteken mutatta meg a híradó stábjának.

A Bors múlt szerdán írta meg, hogy az otthonban szexért cserébe pénzt, kimenőt, játékot és édességet ígértek a gyerekeknek, ezért tizenöt fiatal jogvédők segítségével feljelentést tett a rendőrségen, amely kiskorú veszélyeztetése gyanúja miatt nyomoz.

Intézeti dolgozók ugyanakkor az Abcúgnak azt mondták, szinte kizárt, hogy a nevelők bántalmazták a gyerekeket, és valójában bosszúhadjáratról van szó. Szerintük a híradóban is nyilatkozó férfi áll a háttérben, aki a gyámhivatal döntése értelmében nem házasodhatott össze kiskorú barátnőjével. A 16 éves lány korábban azt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy amíg az otthonban tartózkodott, neki is felajánlották, hogy plusz pénzért cserébe feküdjön le nevelőkkel. Szerinte egyikük félreérthetetlen célzásokat tett rá, hogy ha otthagyná a barátja, szívesen “megvigasztalja”.

A férfi most azt nyilatkozta, „a Tegyesznek semmi köze nincs az esküvőhöz, mert ők maximum szakvéleményt adtak ki”, ezért nem lehet szó bosszúhadjáratról.  A férfi a Gyermekvédelem Alföldi módra nevű Facebook-oldalon gyűjti egykori intézetis gyerekek panaszait, akik többnyire szexuális erőszakról számoltak be. A gyermekotthon dolgozói azt mondták, a névtelen leveleket a férfi írhatta, az ATV szerint azonban a kommentelők profiljai jóval régebbiek, a legtöbbet évekkel ezelőtt hozták létre.

„Amikor a barátnőm az ATV műsorában fellépett, másnap az én lakásomat darabokra szedték a rendőrök, lefoglalások is voltak, körülbelül 5-6 órát töltöttem a rendőrség vendégszeretetében” – mondta. Adathordozókat foglaltak le a rendőrök, ezeket nagyjából három hónap múlva kaphatja vissza. A férfi és az ügyet felkaroló egyik jogvédő az ATV-nek azt mondta: akár a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságig is elmennek, hogy bizonyítsák az igazukat.

A befogadó otthonban a Facebook-oldal létrejöttekor belső vizsgálatot indítottak, de intenzív ellenőrzésbe kezdett a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), a kormányhivatal és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!