Hosszú évek óta az motiválja a döntéshozókat, hogy a kevesebb segély majd munkára ösztönöz. Munka viszont nincs, annak pedig, ha elvesszük a maradék szociális ellátást is a leginkább rászorulóktól, beláthatatlan következményei lehetnek. Hogyan húzták egyre szorosabbra a szegények nadrágszíját, és miért nélkülöz minden racionalitást, ami most a segélyekkel történik?
Jövő márciustól az állam megszüntet több segélyt. Teljesen megszűnik a lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás, és a rendszeres szociális segélyt is kevesebben kaphatják majd. Utóbbira eddig azok a nehéz anyagi helyzetben lévő munkanélküliek kapták, akik
- öt éven belül elérték a nyugdíjkorhatárt
- egészségkárosodottak (nem rokkantak, de pillanatnyi egészségügyi állapotuk nem teszi lehetővé, hogy dolgozzanak, például gyomorfekélyük van)
- folyamatos ellátásra szoruló 14 év alatti gyermeket nevelnek, akinek napközbeni elhelyezését nem tudják megoldani, ezért közmunkát sem tudnak vállalni, vagy
- egyéb méltányosságból (szociális körülmények, egészségi vagy mentális helyzet miatt) az önkormányzat megállapította nekik a segélyt.
Közülük jövőre már csak a gyerek miatt otthonmaradók és az egészségkárosodottak kapják meg a segélyt. A többiek vagy megpróbálnak megélni segély nélkül, vagy elmennek dolgozni. A Policy Agenda számításai szerint az eddigi igénybevevők 60-65 százaléka nem kaphatja meg mostantól a rendszeres szociális segélyt, számukra, így különösen a nyugdíj előtt álló nagyjából 17-18 ezer főnek egyedüli esélyként marad a közmunka, amit kötelező lesz elvállalniuk, ha valamilyen bevételhez akarnak jutni.
A kormány szerint az új szociális támogatási rendszer igazságosabb és átláthatóbb lesz, és véget vet a korábban gyakran tapasztalt visszaéléseknek. Ezentúl az önkormányzatokra bízzák majd, hogy kevés megmaradt jogosult közül ki kapjon és mennyit, a kormány szerint ugyanis a helyi közösségek rendelkeznek leginkább azzal a tudással, amely alapján eldönthetik: ki jogosult támogatásra, és ki nem.
“A települések vezetői jellemzően kétféle képpen állnak hozzá a segélyekhez és a közmunkához. Vannak olyan falvak, ahol a polgármester azon igyekszik, hogyan lehetne maximalizálni a jövedelmeket, és vannak olyan helyek, ahol kifejezetten arra játszik, hogyan lehet minél jobban megalázni a közmunkásokat, kialakítva egy gyakorlatilag feudális rendszert” – mondja Molnár György, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Szerinte két dologtól függ majd, hogy ki kap ezután segélyt: milyen anyagi helyzetben van az adott önkormányzat és kinek akar adni a polgármester vagy a szociális iroda vezetője.
“Valószínűleg lesznek olyan helyek, ahol a korábbinál jobb időszak vár a rászorultakra, de abba jobb bele sem gondolni, hogy a legnyomorúságosabb helyzetben levő önkormányzatoknál mi lesz. Ha nem tudnak pénzt adni ezeknek a családoknak, ők egy fillér nélkül maradnak. Az új rendszer egészen végletessé teszi majd a polgármesternek való kiszolgáltatottságot, hiszen semmi sem kötelezi majd az önkormányzatot, hogy pénzt adjon, ha nem akar” – mondja Molnár.
A segélyezési rendszer átalakításának beláthatatlan következményei lesznek Tausz Katalin szociálpolitikus szerint is. A lakásfenntartási és az adósságkezelési támogatás nagyon sokat számított a legszegényebbeknek.
- A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászoruló háztartásoknak a lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez nyújtott hozzájárulás. A támogatást elsősorban természetbeni szociális ellátásban, és a lakásfenntartással összefüggő azon rendszeres kiadásokhoz kell nyújtani, amelyek megfizetésének elmaradása a kérelmező lakhatását a legnagyobb mértékben veszélyezteti.
- Az adósságkezelési támogatás célja, hogy olyan személyeknek, családoknak nyújtson segítséget, aki átmeneti élethelyzetéből fakadóan, önhibáján kívül hátralékossá vált. Az adósságkezelési támogatás két részből áll: adósságkezelési tanácsadásból és pénzbeli támogatásból. Ez utóbbi nem haladhatja meg az adósság 75 százalékát.
Ha ezt elveszik, az óriási eladósodást hozhat, és az sem kizárt, hogy még többen lesznek, akik a lakásukat is elveszítik. A segélyek egységesítésének ötlete szerinte alapvetően nem lenne rossz, az viszont nem sok jóval kecsegtet, ha az egységesítés a források csökkentésével párosul. Azzal, hogy az ötven év felettieket kiveszik a rendszeres szociális segély kedvezményezettjei közül, a kormány azt szeretné elérni, hogy ezek az emberek térjenek vissza a munkaerőpiacra, de pont azért nincsenek ott, mert nincs munka sem.
Nagyon nagy baj az, hogy úgy rakják rá az önkormányzatokra ezt a feladatot, hogy ehhez nem biztosítanak forrásokat. Az a kormányzati érvelés, hogy a szegény települések majd pályázhatnak a belügyminisztérium harminc milliárdos pályázatára, nem fog azonnal segíteni a rászorulókon. “A pályáztatásnak eleve van egy átfutási ideje, ha nyernek is, a pénznek meg kell érkeznie, majd utána el kell számolni vele. Ez a lehetőség nem valódi segítség, sokkal inkább a kiszámíthatatlanságot növeli” – mondja Tausz Katalin. A kormány logikája teljesen egyértelműen abba az irányba mutat, hogy a segélyezési rendszer szűkítésével a foglalkoztatás számait akarják növelni. Orbán Viktor ezt világosan el is mondta: vége a jóléti államnak, dolgozzon valamit mindenki, inkább ebbe tesznek forrást, mint a szociális ellátásokba.
Lassú halál
A szociális segélyezési rendszer átalakítását nem az Orbán-kormány kezdte el, az elmúlt években folyamatosan húztak a nadrágszíjon, csökkentetettek az időtartamon és az összegeken is. A rendszert 2006-ban, a második Gyurcsány-kormány idején pozitív irányban változtatták meg – mondja Molnár György. Az akkor kialakított rendszer szerint a rendszeres szociális segély összege igazodott a háztartás jövedelméhez, minél kisebb kisebb volt egy háztartás jövedelme, annál nagyobb volt a segély, ezáltal a legszegényebbeknek biztosított tartósan minimális megélhetést. Már akkor felmerült negatívumként, hogy a rendszer nem ösztönöz a munkavállalásra, ezért kitalálták, hogy ha nő a segély és a munkával szerezhető jövedelem közötti különbség, akkor ezek az emberek rá lesznek kényszerítve, hogy elmenjenek dolgozni. Ennek a gondolatmenetnek az eredményeként született meg az Út a munkába program.
A rendszeres szociális segélyt azonban megtartották azoknak, akik valamiért munkavállalásra nem voltak alkalmasak, a többieknek pedig létrehozták a rendelkezésre állási támogatást (RÁT). Ez utóbbit, – 28 500 forintot – akkor kaphatták a munkanélküliek, amikor az önkormányzat nem biztosított közmunkát. “A segélyezési rendszer akkori átalakításával és az egész közmunka programmal már ebben az egészen korai fázisban is az volt a baj, hogy egész egyszerűen nem volt munka. Ezek az emberek nem azért nem mentek el dolgozni, mert lusták voltak, hanem, mert nem volt hová. Azt a közkedvelt hiedelmet pedig, ami a mai napig tartja magát, hogy nekik jobban megéri segélyen élni, erősen cáfolta egy kutatás, ami kimutatta, hogy a munkanélküliek sokkal elégedetlenebbek az életükkel, mint azok, akiknek van munkája, még akkor is, ha a jövedelmük ugyanannyi” – mondja Molnár.
A 2010-es kormányváltás után a következő nagy lépés a bérpótló juttatásra, majd később foglalkoztatást helyettesítő támogatásra átkeresztelt RÁT összegének 22 800 forintra csökkentése volt, ezzel párhuzamosan pedig a közmunkáért járó bért is csökkentették. Az elgondolás Molnár szerint az volt, hogy amíg a közmunkáért ugyanúgy minimálbér jár, addig semmi sem motivál a valódi munkakeresésre.
Bár akkoriban nem is arról volt szó, hogy teljesen megszüntetnek egy segélyfajtát, hanem csak arról, hogy csökkentik az összegét, Molnár szerint már akkor tisztán látszott, hogy ez olyan mértékű leépüléshez vezet a munkanélküliek körében, ami ellehetetleníti a foglalkoztathatóságot. “Ez az összeg csak arra volt elég, hogy teljesen ellehetetlenítse azt, hogy valaki munkát vállaljon. Akkor működött volna a csökkentés szándéka mögötti logika, ha hegyekben állt volna a munkalehetőség. Ahol az alacsony iskolai végzettségűeknek nincs munka, ott ez a dolog csak rontja és nem javítja az elhelyezkedési esélyeket. A fő hiba ezekben a döntésekben már akkor is a magyar valóság totális nem ismerete, néhány feltűnő eset túláltalánosítása volt” – mondja Molnár.
Fontos lépés a segélyezési rendszer átalakításának történetében, az álláskeresési járadék folyósításának kilenc hónapról háromra rövidítése. Molnár szerint ezt a döntést is az a gondolatvilág motiválta, hogy nehogy már ezek az emberek ennyi ideig munka nélkül, az állam zsebén élősködjenek. “Az átlagos elhelyezkedési idő egy munkanélküli esetében hat hónap volt már a válság előtt is. Ezzel a döntéssel azt érték el, hogy olyan emberek, akik amúgy találták volna munkát maguknak, ha van még pár hónapjuk, három hónap után kötelesek voltak elfogadni a közmunkát, ráadásul az új szabályok szerint iskolai végzettségtől függetlenül bármit. Ha pedig egyszer valaki közmunkássá vált, sokkal nehezebben talált vissza a valódi munka útjára. Olyan embereket is beszippantott és nem engedett ki magából a közmunka rendszer, akik visszatalálhattak volna az elsődleges munkaerőpiacra” – állítja a kutató.
A nyomor rombolja a személyiséget
A rendszeres szociális segély megvonásakor fel sem merülhet komolyan, hogy az munkára ösztönözne, hiszen eleve olyan emberek kaphatják, akik valami miatt nem tudnak dolgozni. “Elképzelésem nincs, hogy mi várható, egészen döbbenetesnek találom, ami történik. Semmilyen logikát nem látok ebben a döntésben, hacsak nem azt, hogy vegyük el ezt is, és ha a szegényektől vesszük el, akkor kevesebb ellenállásra számíthatunk. Lehet, hogy a kormányban azt gondolják, biztos nem véletlenül nem haltak még éhen ezek az emberek, van még fekete munka bőven, akkor lehet itt is húzni még a nadrágszíjon” – mondja Molnár, aki szerint most valami olyan történik, ami minden szakmai racionalitást nélkülöz.
Ott, ahol egyébként sincs munkalehetőség, hibás az a gondolatmenet, hogy a kevesebb segély majd munkára ösztönöz. Egy ilyen döntés egyértelműen csak a nyomor fokozódását hozhatja magával – többek között ezekre a megállapításokra jutott már 2012-ben is egy kutatás. A kutatás azt is bizonyította, hogy a szociális támogatás ilyen szélsőséges csökkentésének a deklarált célokkal ellentétes a hatása. A nyomor ugyanis rombolja a személyiséget, ezáltal csökkenti a munkavállalási képességet és elveszi a jövőbeli munkavállalás lehetőségét is. Hatása nem csak a most felnőtt generációra terjed ki, hanem a gyerekek kitörési esélyét is elveszi. A kutatás szerint a köz foglalkoztatottak jövedelmei között a szociális transzferek nagyon fontos szerepet játszottak. A rendszeres szociális segély és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás voltak a leggyakoribb jövedelemforrások, a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élők például 79 százalékban részesültek a segélyekben.
Megosztás