Keresés

A UPC után egy műsorújság is száműzte a Hír Tv-t

Hétfőn a UPC közölte, hogy ezentúl nem lesz elérhető a Hír TV az analóg alapcsomagos előfizetőknél, majd az egyik kormányközeli műsorújságből száműzték Simicska Lajos televízióját.

A Liszkay Gábor vezette Mediaworks TV műsor.hu nevű színes műsormagazinja úgy döntött, hogy a Hír TV műsorát mostantól kiveszi az újságból – írja az Index.hu.

Hétfőn a UPC jelentette be, hogy nem lesz elérhető Simicska Lajos televíziója azoknál a UPC fogyasztóknál, akik csak az analóg alapcsomagra fizetnek elő. A UPC Magyarország Facebook oldalának kezelője a közösségi portálon erősítette meg, hogy február 5-étől valóban nem része a Hír TV az alapcsomagnak, de a Digital Bronze, illetve Digital Gold csomagokban továbbra is elérhető marad. 

“Igen, a tegnapi nappal kivezetésre került analóg csatornakiosztásunkban a Hír Tv, erről érintett előfizetőinket egy korábbi számlalevélen tájékoztattuk. Az ÁSzF-ünkben foglaltak alapján, egy digitális tv csomaghoz három mediaeszközt tudunk biztosítani. Amennyiben ennél többet szeretnél, egy újabb digitális előfizetés szükséges.”

– írták válaszul az egyik kommentelőnek, azaz a jelek szerint háztartások sora maradhat Kálmán Olga hamarosan induló műsora nélkül.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!