Új választást és az ellenzéki pártok összefogását követelték szombat este a Parlament előtti több tízezres tüntetésen, amelyen bejelentették, hogy jövő szombaton is a Kossuth térre vonulnak. A tömegben bőven voltak európai uniós és Árpád-sávos zászlók is.

Két órával azután, hogy gyülekezni kezdtek a „Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért” nevű megmozduláson az Opera előtt, még mindig tömött sorokban vonultak az emberek a Bajcsy-Zsilinszky úton. Közben megkezdődtek a beszédek a zsúfolt Kossuth téren.
Az alábbiakban a tüntetés legfontosabb eseményeinek összefoglalóját olvashatja, részletesebb riportunkat pedig itt találja.
Üzentek az ellenzéknek: külön-külön nem megy
Gyetvai Viktor, az év eleji diáktüntetések egyik szervezője felszólította az ellenzéki pártokat, hogy kezdjenek tárgyalásokat egymással, mert a Fideszt csak akkor lehet leváltani, ha legközelebb egyetlen ellenzéki jelölt indul. Ezután magasba tartott, világító mobilokkal skandálta a tömeg, hogy „Mi vagyunk a többség!”, és zúgott az „Orbán, takarodj!” is.
Gyetvai szerint meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy a fideszes és ellenzéki szavazók hangja nem ér el egymáshoz, ezért ha az egyezség megköttetett, mindenkinek, aki elkötelezett a demokrácia mellett, köteles vidékre menni. „Mert Magyarország nemcsak Budapestből áll”, hanem a vidéken élő „kizsákmányolt, lezüllesztett” emberekből is. „Nem elég beszélni, meg is kell hallgatnunk azokat, akik vidéken vannak, akik megfélemlítettek, akik nem tudják, hogy holnap a kenyeret vagy a számlát fizessék ki”.
Új választást követelnek
Gulyás Balázs, a netadós tüntetések szervezője a választási rendszer visszásságairól beszélt. „Ez mind-mind csalás, és már az iskolából is tudjuk, hogy a csalásnak bukás a következménye. Kivéve, ha a Fidesz vállalja az ismételt vizsgát. Ha a Fidesznek van becsülete, feloszlatja a parlamentet, és új választást írnak ki” – mondta, mire a tömeg skandálni kezdte: „Új választást!”
Gulyás ezután bejelentette, hogy
jövő szombaton ismét utcára mennek.
„A legfontosabb, hogy új és tisztességes választást akarunk. Ez a kormány felelőssége, és emlékeztetni fogjuk őket erre békésen és tömegesen!”
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester levélben üzent. Szerinte a vidékiek félelmükben a hatalom helytartóira szavaztak. „Az ellenzéki pártokkal nem lehet leváltani a kormányt” – írta. „El kell kezdeni építkezni, de nem ezzel az ellenzékkel. Össze kell fogni. Mi vagyunk többen, mutassunk példát, fogjunk össze, védjük meg egymást. Alapítsuk meg a szabadság kis köreit. Addig is népszavazási kísérletekkel segíthetünk. Elsőként érjük el, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez”.
Magukra hagytuk a szegényeket
A több tízezresre duzzadt tüntetés főszervezője, Lányi Örs így kezdte: „Egy senki vagyok, diák vagyok, vidékről jöttem”. Szerinte Orbán Viktor elfelejtette, hogy honnan jött, honnan kezdte, „de mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nekünk dolgoznunk kell, de nem azért, hogy egy korrupt hatalom púposra tömje a zsebét, hanem azért, hogy élhessünk”.
Utána Lukácsi Katalin ex-KDNP-s politikus következett. „A haza nem lehet ellenzékben, de a haza nem egyik vagy másik párt. Mindannyian egyenrangúan vagyunk a haza polgárai. Voltak trükkök százai a választás napján, de az az eredményt nem befolyásolta. A sajtó bekebelezése, a hirdetéseknek álcázott uszítások viszont igen” – mondta.
Lukácsi a Jászságban látta, hogy étellel-itallal vásárolják meg a legkiszolgáltatottabbak közt. „Nem voltunk ott a szegények között, nem adtunk nekik jövőképet, oda kell lépnünk embertársainkhoz. Nekünk nem csak a szavazatukra van szükségünk, hanem örömünk, ha ők is boldogok Magyarországon”. Azt mondta, közös kiállásra lesz szükség, ha a kormány bántja a civileket, tovább szűkíti a szabad sajtót, vagy nekiront az önkormányzati rendszernek.
Együtt vonult balos és jobbikos
A tömegben európai uniós és Árpád-sávos zászlókat is bőven lehetett látni. „A közös cél érdekében belefér, miért ne?” – kérdezett vissza egy Momentum-szavazó, uniós zászlóval vonuló fiú, amikor tudósítónk arról kérdezte, mit szól hozzá, hogy rengeteg jobbikos is velük tüntet. Szerinte a Fidesz ma már sokkal inkább szélsőjobboldali mint a Jobbik, és Vona Gábor lemondása is nagyon gerinces húzás volt. „Gyurcsánytól is ezt vártam volna”.

„Sorrendbe kell tenni a prioritásokat” – vélekedett egy jobbikos pólóba öltözött férfi. „Orbán leváltása most a legfontosabb, a részletekről később is lehet beszélgetni”. Szerinte több közös van egy liberálisban és egy jobbikosban, mint gondolnánk, és az elhangzottakban sem volt semmi olyasmi, amiben ne tudna egyetérteni a két oldal. „Büszkén vettem fel a jobbikos pólót, hogy lássák, mi is itt vagyunk. Semmilyen atrocitás nem ért emiatt”.
Miközben a férfi tudósítónkkal beszélgetett, odalépett egy nő, aki azt mondta: „Nem volt könnyű olyan mellett menetelnem, akinek horogkereszt van tetoválva a karjára”. Tudósítónk szerint ezután békésen elbeszélgetett a két fél, kiderült az is, hogy a nő párja cigány származású.
Ellenzéki politikusok is elmentek
A szombat délután fél 6-ra meghirdetett eseményen már öt órakor gyülekeztek, egy nagy jobbikos csoport „A nép nem betiltható!” molinóval érkezett az Erzsébet térről. Tudósítónk látta Juhász Pétert, az Együtt politikusát és Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét is.

A szervezők szerint „a Fidesz választási rendszere, a kormány gyűlöletkampánya a többséget egyharmados kisebbsége szorította”. Ezért a következőket követelik:
- A szavazatok újraszámlálását!
- Gyűlöletkampány helyett szabad sajtót, pártatlan közmédiát!
- Tisztességes választást! Új választási törvényt!
- Az ellenzék ne magával harcoljon, hanem álljon ki a többségért!

A Facebook-eseménynél több mint 38 ezren jelezték a részvételüket, és további 85 ezer ember érdeklődik. Ezeket a számokat persze mindig fenntartással kell kezelni, de a 2014-es netadós és a tavalyi CEU-s tüntetést például ennél kevesebben igazolták vissza.

Az esemény szervezői közt ott van Gyetvai Viktor, az év eleji diáktüntetések egyik alakja és Homonnay Gergely, a leghíresebb magyar Facebook-macska kitalálója is. (Gyetvaival januárban készítettünk interjút az oktatási rendszer problémáiról, ezt itt olvashatja). Homonnay az Indexnek azt mondta, a céljuk, hogy a szombati eseményből egy új tüntetéshullám nőjön ki, és polgári engedetlenségi mozgalmat is terveznek, de erről egyelőre nem árult el részleteket.

Nemcsak Budapesten, hanem vidéken is tüntetnek szombat este: hirdettek megmozdulást Debrecenbe, Győrbe, Pécsre és Szekszárdra, valamint több külföldi városba, például Londonba és Berlinbe is.
Egész héten riogatott a kormánymédia
A kormánymédia napok óta a „Soros-hívek” őrjöngéséről és erőszakosságáról ír, az Origo szerint egyenesen „anarchista provokáció” lesz, amitől rettegnek az Opera közelében élők. Homonnay az Indexnek azt mondta, ez teljes kitaláció, semmiféle erőszakra nem készülnek, békés demonstrációt akarnak tartani.

A szervezők a tünetés előtt azt posztolták a Facebookra, hogy „biztosan lehet számítani provokátorokra! Ők nem a tömeg részei! Minden erőszaktól elhatárolódunk! Arra kérjük a Rendőrséget, hogy a maszkot viselő és agresszív, provokátor embereket vegyék ki a tömegből! Békés munkát kívánunk Önöknek!”.
Csütörtökön a rendőrség megfigyelőtornyot épített a Kossuth tér és a Szalay utca sarkára, amiről Kiszelly Zoltán kormányközeli politológus azt írta, „az esetleges provokatőrök jobb azonosítását” szolgálja.
A tüntetést ellenzéki pártok is támogatják, jelezte részvételét a Jobbik, az MSZP, a DK és a Momentum is.