Keresés

Orbán Viktor, 1-es alá!

Több ezren tüntettek a kormány oktatáspolitikája ellen a Várkert Bazárnál. Orbán, Balog és Lázár is egyest kapott a tüntetőktől, akik szabad iskolát, kevésbé száraz tananyagot és kevesebb államosítást követeltek, és ismét jól eláztak. Pukli Istvánék bejelentették, hogy radikálisabb üzemmódba váltanak, és egész nyáron szervezkedni fognak.

Tanévzáró tüntetést tart szombat délután a Tanítanék Mozgalom. Eljött az ideje az értékelésnek, a bizonyítványosztásnak – írták a Facebookon. Délután 2-kor gyülekeztek a március 15. Téren, majd onnan indultak az Erzsébet hídon keresztül a Várkert Bazár elé, ahol Pukli Istvánék bejelentették, hogy eddigi harcuk sikertelen volt, ezért radikálisabb üzemmódra kapcsolnak.

Az Abcúg helyszíni tudósítója szerint ezren gyűltek össze a a Március 15. téren, de a felvonulásra már bőven több ezresre hízott a tömeg, sokan kockás ingben érkeztek. Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a menet elején vonult a Tanítanék Mozgalom vezetőivel. Sándor Mária többedmagával fekete pólóban érkezett. “Magyarország, ne engedd a nővéreidet külföldre!” – írták egy molinójukon.

_HD49695
Fotó: Hajdú D. András

Rajtuk kívül látni lehetett még a pedagógus-szakszervezetek zászlóit, de diákszervezetek is jelen voltak, “Szabad iskolát!” feliratú molinókkal. Egy középiskolás diák azt mondta, túl száraznak találja a mai oktatást, szerinte jobb lenne, ha az iskola inkább a kompetenciákat erősítené. A felvonulást egy platóskocsi vezette fel, amelyből szól a zene, és egy molinó a következő szöveggel: „Üzenjük a kormánynak, hogy ők is megértsék, tanítanánk!”. A tömeg pedig a felvonulás közben azt skandálta, „Orbán Viktor, 1-es alá!”.

_HD49726
Tüntető tanárok az Erzsébet hídon Fotó: Hajdú D. András

Mire a tömeg elért a Várkert Bazárhoz, az eső is eleredt, amire előkerültek az esernyők, többeknél az is kockás volt.

_HD49634
Törley Katalin és Pukli István Fotó: Hajdú D. András

“Egyre többen vagyunk, és egyre dühösebbek vagyunk, amikor látjuk, hogy a kormányzat hogyan tolja tovább a biciklit az iskolák totális államosításával, teszi tönkre a szakképzést, és általában csak bukdácsol az oktatási ügyekben. Nem hagyhatjuk, hogy a kormányzat rossz döntéseinek hatása gyermekeinken csapódjon le” – írták a szervezők a Facebookon.

Te vagy a farok, János

“Semmit sem értünk el” – összegezte a kormánnyal folytatott tárgyalások eredményei Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke Várkert Bazárnál. Pedig Balog Zoltánékkal 12, az NGM-mel 5 alkalommal ültek le tárgyalni. A 25 követelésből 19-ben kisebb kompromisszumokra jutottak, de szerinte rendszerszintű változtatást nem sikerült elérni. A kormány nem engedett a tankönyv-monopólium megszüntetésében, a pedagógusok óraszámának csökkentésében, és a tanulók tankötelezettségi korának 18 évre történő visszaállításában sem.

_HD49878
Fotó: Hajdú D. András

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője beszédében a mozgalmat ugyan sikeresnek nevezte, mert napirenden tudták tartani a problémákat, a kormánnyal zajló harcot viszont azt mondta, elbukták. Ebből pedig azt a következtetést vonták le, hogy radikálisabbnak kell lenniük. Pukli Istvánnal együtt bejelentették, hogy ezért a nyarat szervezési munkával, és helyi fórumok megtartásával fogják tölteni.

Pukli István ezek után megszavaztatta a tüntetőket arról, hogy melyik politikusnak hányast adnának. E szerint Balog Zoltán miniszter és Palkovics László államtitkár is megbukott, Lázár János miniszter pedig az iskola egyik legrosszabb tanulója lett. „Te vagy a farok, János” -skandálták a tüntetők, utalva Lázár egyik korábbi nyilatkozatára, amely szerint a tanároknak tudomául kell venniük a Klik fennhatóságát, hiszen „nem lehet, hogy a farok csóválja”.

_HD40226
Pukliék a színpadon Fotó: Hajdú D. András

Orbán Viktor szintén egyest kapott. Törley Katalin ráadásul ehhez még azt is hozzátette, hogy a miniszterelnök nem akar mást, mint hogy minden második magyar gyerek tudatlan gép legyen.

A bizonyítványosztásról két résztvevőnek meg is volt a véleménye, a következő párbeszéd zajlott le közöttük:

  • Évismétlésre kötelezném őket!
  • Isten ments!
  • Akkor inkább eltanácsolnám őket!
  • Na az már jobban hangzik!

A tüntetők a korábbi két tanártüntetéshez hasonlóan most is nagyon eláztak, az esemény közepén ugyanis elkezdett szakadni az eső. A budapesti mellett több vidéki nagyvárosban is szerveznek tüntetéseket, például Miskolcon, Pécsett vagy Szegeden.

_HD40045
Fotó: Hajdú D. András

Az EMMI felháborítónak nevezte a tüntetést

A pedagógusok többsége a párbeszédben hisz, nem az utcai akciókban és politikai hergelésben – értékelte az oktatási államtitkárság a Tanítanék mozgalom és a Civil Közoktatási Platform által szombatra a fővárosba meghirdetett demonstrációt. Az államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, szerintük különösen felháborító, hogy azok akarják mindig utcára vinni a pedagógusokat, akik rendszeresen elutasították a párbeszéd lehetőségét és a kormány meghívását a köznevelési kerekasztalhoz, amely a pedagógusokról és a gyermekekről szóló párbeszéd legeredményesebb fóruma – írták állásfoglalásukban.

_HD40214
Fotó: Hajdú D. András

Hozzátették: a köznevelésben ma iskolafejlesztés, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus béremelési program, a legnagyobb ingyenes gyermekétkeztetési és tankönyvellátási program zajlik. Jövőre 130 milliárd forinttal több jut köznevelésre, mint idén, és 455 milliárd forinttal több jut, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben – sorolták. Kitértek arra is, hogy a pedagógusok számára a rendszerváltás óta legnagyobb béremelést indították, amelyre eddig 234 milliárd forintot fordítottak. A pedagógusok bére idén és jövő ősszel is tovább emelkedik, összesen átlagosan 50 százalékos a növekmény. A köznevelési kerekasztalon zajlott tárgyalások eredményeként bérfejlesztés lesz a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozóknál is – rögzítették.

Az intézményfenntartó központ is átalakul, közelebb viszik a döntési folyamatokat az iskolákhoz. Az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogköre bővül, érdekeltté válnak saját bevételek generálásában, hiszen azok jelentős részét visszaforgathatják iskolájuk fejlesztésébe.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!