Keresés

Újra ezrek tüntetnek az internetadó ellen

Másodszor is tüntenek az internetadó ellen, ezúttal azonban nem csak Budapesten, hanem szerte az ország nagyvárosaiban. A Fidesz kitart a netadó mellett, az Európai Bizottság biztosa azonban határozottan felszólalt ellene.

A pesti József Nádor téren helyszíni tudósítónk szerint több ezren gyűltek össze, a tüntetés pedig nagyon hasonló a vasárnapi, több tízezer ember részvételével zajló demonstráció kezdetéhez, amikor a kezdetben csak több ezres tömeg hamar felduzzadt.

A vasárnapi tüntetésen a szervezők a kedd estig adtak határidőt a kormánynak az internetadó teljes visszavonására. Ez nem történt meg, a Fidesz viszont benyújtott egy módosító javaslatot a parlamentben amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja – hasonlóan a telefonadóhoz – magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint legyen.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint az adótörvény-javaslathoz benyújtott indítványuk egyértelműen kimondja, hogy az adó alanya a távközlési szolgáltató, nem pedig az előfizető. “Azt gondoljuk, hogy ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni” – hangsúlyozta.

Neelie Kroes digitális ügyekben illetékes EU-biztos szóvivője kedden Brüsszelben élesen bírálta az internetadó tervét – írta az MTI. Ryan Heath az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, az Európai Bizottság napi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: Magyarország ma is elmarad az uniós átlagtól a digitális szektor mutatóit illetően, és rossz irány lenne, ha az internetadó bevezetése révén még inkább elbátortalanítanák az internetes adatforgalom használatát.

Kroes vasárnap Twitter-üzenetben biztosította támogatásáról a tervezett adónem elleni tiltakozó tüntetést. Szóvivője most azt mondta: egyelőre nem teljesen világos, milyen erőszakos cselekmény történt vagy nem történt a vasárnapi demonstráción, az viszont egyértelmű, hogy a tiltakozók túlnyomó többsége békés volt, és ebben a nagy tömegben ott volt az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének az ideiglenes ügyvivője is.

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!