Nem is tudhatták volna sok ember címét, de eleve nem is használhatták volna azt a címadatbázist, amiből dolgoztak.
Kétszeresen is törvényt szegett a Miniszterelnöki Iroda, amikor a külföldi magyaroknak küldött kampánylevelek egy részével – írja az Index. Több olyan külföldön élő magyarhoz is elértek a kampánylevelek, akikhez elvileg nem lett volna szabad.
Ők a címüket hivatalosan nem is adták meg a magyar szerveknek, legfeljebb a követségen vagy konzulátuson adták le ügyintézéshez, illetve volt, aki külön letiltotta a címét, mégis eljuttatták hozzá a propagandaanyagot.
A lap szerint súlyos kérdéseket vet fel, hogy kampánycélra törvény szerint csakis a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatbázisából lehetne dolgozni, míg az Orbán-levél eljuttatásához a KEKKH jóval szélesebb adatbázisát használták fel. Ez abból a kifogásból is kiderül, amit az MSZP-s Neményi András juttatott el a Nemzeti Választási Bizottsághoz.
Eszerint a kormány korlátlanul rendelkezik az állampolgárok adatai felett, amire az ellenzéknek nincs a lehetősége, pedig a népszavazás kampányában a kormány is csak ugyanolyan szereplő, mint a kampányoló pártok. A kormány ráadásul semmit nem fizet az adatokért, míg a többi párttal keményen megfizetteti ezek kiadásának díját az NVI.
Az NVB azonban elutasította a kifogást (emiatt a képviselő a Kúriához fordult jogorvoslatért), mondván, hogy az NVI-adatbázisa csak példaként szerepel a törvényben és az indoklásban azt állították, hogy az ellenzék is kérheti ezeket az adatokat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától.
Le is írták ennek menetét: a pártok kérvényt írnak, hogy kérik az adatokat, erre a hivatal egyenként megkérdezi a magyarokat, hogy akarják-e, hogy az ellenzék kampánykiadvánnyal keresse őket. A címeket abban az esetben adják ki, ha az állampolgárok válaszlevelet írnak, feladják, és abban igennel válaszolnak. A kormány eközben minden különösebb adminisztráció nélkül rég megkapta már ezeket az adatokat – olvasható az Indexen.