Az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez, a 30 év felettiek fizessenek szingliadót, és ne kaphasson vezető állami pozíciót az a nő, akinek nincs legalább három gyermeke. Ezek Benda József javaslatai, aki a demográfiai válságról írt könyvet. Az ötleteiről a KDNP ifjúsági szervezete szervez vitaestet.
A demográfiai válságról tart beszélgetést kedden a KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Családbarát Munkacsoportja. A téma Benda József „A szakadék szélén” című könyve lesz, amelyben a szerző konkrét javaslatokat is tesz a népességfogyás megállítása érdekében. A Facebook-eseményen ezek közül is idéznek:
- az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is
- támogassa a válságba került házasságok terápiás kezelését
- a média erejét felhasználva készüljenek népszerűsítő kampányok a családos lét szépségeinek hangsúlyozására
- 30 év felett vezessék be a szingli adót
- ne szerezhessen állami szférában vezető pozíciót az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke
- a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!
Az ötletekről az IKSZ január 12-i eseményén lehet majd vitatkozni 18 órától.
FRISS: Az IKSZ néhány órával később törölte az eseményt, és az MTI-nek a szingliadóval kapcsolatban azt írta: „semmiféle ilyet nem tervez, nem tárgyal és a nem is támogat (…) az ezzel ellentétes tartalmat közlő sajtóorgánumokkal szemben jogi úton fognak fellépni”. A hvg.hu szerint „az IKSZ országos elnöksége jelezte, hogy a szingliadó ötlete nem kötődik hozzájuk – ők inkább az adócsökkentést támogatnák -, a vitaest témáit mindössze a fővárosi I. kerületi tagozatuk állította össze”.