Keresés

Tordai Péter jól szervezett cselnek nevezte visszahívását

Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) szerdán visszahívott elnöke csütörtökön azt mondta az MTI-nek, szerdai visszahívása jól szervezett csel, provokáció volt, és nem fogadja el azt a kifejezést, hogy megbuktatták.

Az MTI azután kereste meg Tordai Pétert, hogy az ATV és a HírTV információi szerint a BZSH szerda esti közgyűlésén visszahívták elnöki tisztségéből, Schwezoff Dávid ügyvezető igazgatót azonban nem.

Tordai Péter az MTI-nek kijelentette, hogy már a Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató által összehívott közgyűlés előtt és a közgyűlésen is elmondta, nem kíván együtt dolgozni az ügyvezető igazgatóval, és erről írásban is nyilatkozott. Így azzal, hogy az ügyvezetőnek bizalmat szavazott a közgyűlés, az ő lemondása automatikusan bekövetkezett volna – tette hozzá.

Tordai Péter ismertette: a közgyűlésnek két napirendi pontja volt, az első Schwezoff Dávid visszahívása, a második az övé. Erről a két pontról külön kellett volna szavazni, de “praktikával egyszerre szavaztatták”, így nem kapta meg a lehetőséget, hogy az ügyvezető megszavazása után “be tudja váltani a szavát” és lemondjon.

Kiemelte, hogy a közgyűlés illegitim és morálisan is megkérdőjelezhető volt, mert a havonta kétszer megjelenő Új Élet című egyházi lapban kellett volna meghirdetni, úgy, ahogyan az általa november 5-ére összehívott közgyűlést. Ennek ellenére semmilyen lépést nem szándékozik tenni – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: azt kívánja, hogy dolgozzon a BZSH nyugodtan, átláthatóan, tisztán, és ennek nemcsak szurkolója, hanem aktív résztvevője is lesz, hiszen tagja maradt a közgyűlésnek, az elöljáróságnak, és továbbra is ő a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) alelnöke, tehát három szinten folytatja munkáját a zsidó közösségért.

Arra a kérdésre, hogy miként látja a BZSH és a Mazsihisz jövőbeli együttműködését, Tordai Péter úgy válaszolt: nem hiszi, hogy békés korszak következik, mivel “antagonisztikus ellentét” van a Heisler András vezette Mazsihisz és Schwezoff Dávid “filozófiája” között. Az ügyvezető szakmai rátermettsége és vallási hozzáállása sem mindenben tükrözi azt, amit a Mazsihisz vezetősége elérni és felépíteni szeretne – fűzte hozzá.

Ugyanakkor a BZSH nagyon sok projektjét csak a Mazsihiszen keresztül, ügyintézésével lehet megvalósítani, a kormányzat is csak az országos szövetséggel tárgyal, hiszen az képviseli a hazai zsidóságot – hangsúlyozta Tordai Péter, a Mazsihisz alelnöke. Ezért a két szervezetnek tudnia kell együtt dolgozni, és ő tenni is fog az együttműködésért – mondta.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!