Keresés

Országos sztrájkot hirdetett Pukli István

IMG_4526
Fotó: Magócsi Márton

Tízezrek vonultak a Kossuth térre március 15-én, hogy az oktatás szabadságáért tüntessenek. Pukli István, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője március 30-ra egyórás országos sztrájkot hirdetett, ami később hosszabb is lehet. Egy feltétellel nem lesz munkabeszüntetés: ha a kormány bocsánatot kér az elmúlt hat évért. 

17:51

A tüntetés után az Egri Kereskedelmi Szakközépiskola tanári kara fotózkodott a Parlament előtt. Tudósítónknak azt mondták, minden beszéd tetszett nekik, az egyórás sztrájk pedig első lépésnek megteszi, ha kell, továbbmennek. A Kossuth tér lassan kiürül, percről percre tudósításunkat most lezárjuk, hamarosan összefoglaló cikkel jelentkezünk.

17:46

„Az egyórás sztrájk komikus” – mondta Lajos, a közgazdász a tömegben tudósítónknak Pukli bejelentése után. Szerinte az igazgató beszéde retorikailag jó volt, de leginkább a diákolimpikoné tetszett neki. István szerint is gyenge volt a bejelentés, de azért szükség van rá, akárcsak a tüntető tömegekre, mert a hatalom csak ebből fog érteni. Egy nyugdíjas férfinek, Jánosnak viszont tetszik az egyórás sztrájk, mert szerinte ez csak egy állomás, és jó, ha a hatalom szembesül némi polgári engedetlenséggel.

17.36

Törley Katalin azt kéri, most mindenki menjen szépen, békében haza. Szóljon mindenki a szomszédainak, hogy a kormány nyolc nap haladékot kapott, adjuk meg a kormánynak az esélyt. Ha továbbra sem engednek, uszítanak és félemlítenek, akkor lépni fogunk – mondja Törley. „Kockás ingesek, miénk a jövő”! A tüntetés hivatalos részének vége.

17.34

„Legyünk jó hazafiak” – fejezi be indulatos beszédét Pukli István. A színpadon énekelni kezdik a Kossuth Lajos azt üzente című dalt.

17.31

Március 30-án csak úgy sztrájkolhatunk, ha polgári engedetlenséget követünk el. Milyen törvény az, ami a hatalmat védi, az emberekkel szemben? – ordítja Pukli. Közben zúg a tömegből a „mocskos Fidesz”. Pukli szerint történelmi pillanatokat élünk, nem mondhatjuk majd a gyerekeinknek, hogy mi nem éltünk vele. „Álljon le az élet Magyarországon egy órára” – kéri az igazgató, aki abban bízik, hogy ez talán másnap már két, utána meg akár három órát is jelent majd. Addig, amíg a kormány meg nem érti, hogy ez így nem mehet tovább.

IMG_4515
Fotó: Magócsi Márton

17.26

Ha Orbán és Áder nyolc napon belül nem kérnek bocsánatot az elmúlt hat évben megfélemlített, megalázott emberektől, akkor március 30-ra egy órás országos munkabeszüntetésre szólítjuk fel a hetven támogató szervezetet, a 950 intézményt, a 35 ezer magánembert. És mindenkit, akit érdekel a gyermekeink jövője. Pukli azt is kéri a kormánytól, hogy cserélje le kerekasztalát, normális tárgyalóasztalra.

17.25

Itt van velünk lélekben a társadalom 75 százaléka – kezdi beszédét Pukli. Itt van a hatalom épülete – mutat a Parlamentre, és itt van a nép! – mondja. A Parlament ahelyett, hogy segítene, csak megoszt és uszít, embert az ember ellen. „Már nem félünk kimondani: nincsen hatalmatok felettünk” – mondja az igazgató.

17.22

Lassan eláll az eső, de van, aki úgy átfázott, hogy L. Ritók Nóra beszéde közben körbe-körbe sétálgat. Pukli Istvánt várják a színpadra, a tüntető tömeg tapsol és fütyül.

2016-03-15_05-21-32
L. Ritók Nóra | Fotó: Magócsi Márton

17.18

A szegénységet nem lehet a tanterem ajtaján kívül hagyni, mert az bejön a gyerekkel együtt – folytatja L. Ritók. Ha csak egy napot eltöltetnének a döntéshozók olyan iskolában, ahová csak hátrányos helyzetű gyerekek járnak, megértenék, amiről beszélek. De nem is akarják megérteni.

17.15

A tanárok nevében lép a színpadra L. Ritók Nóra. Az oktatás feladata, hogy mérsékelje a társadalmi különbségeket, a mai oktatási rendszer azonban éppen ellenkezőjét teszi. „Sosem volt ennyi szegregált iskola” – mondja. Azokért a gyerekekért van itt, akik annyira szegények, hogy még kockás ingjük sincs.

17.11

A jövő orvosa, gázszerelője és állattenyésztője mindannyian beszéljen idegen nyelvet, legyenek képesek tudásukat folyamatosan megújítani, a világot maguk körül kritikával szemlélni – kéri Neubauer. Közben tudósítónk azt jelentette, hogy akkora a tömeg, hogy többen a zászlórúd alatti medencébe is belegázolnak, nem törődve azzal, hogy bokáig süllyednek a vízbe. Egy idősebb nő bele is esett, elázott a nadrágja, de segítettek neki. A hátul állók nem látják, ami a színpadon történik, van, aki telefonon követi a tévés közvetítést.

IMG_4450
Neubauer István | Fotó: Magócsi Márton

17.08

Neubauer István szülő lép a színpadra. Azzal kezdi, hogy a február 29-ei iskolamentes napon több mint százötvenezren vettek részt. Szavait hangos üdvrivalgás követi. Az utóbbi években egyre elkeseredettebb, szerinte az időt vissza akarják fordítani, az igazgatókat béna kacsává tették. Gyerekeinknek a legjobbat akarjuk, európai szinten versenyképes, de a gyermekkor szépségeit meghagyó közoktatást.

17.05

Békés Gáspár akkor jött rá, hogy nem hallgathat tovább, amikor Balog miniszter a Facebookon úgy tett, mintha a tudományos diákolimpikonok kiállnának az oktatási rendszer mellett. „Az országnak nincs joga kettéosztani az országot” – mondta. „A társadalomnak viszont joga van beleszólni a saját ügyeibe, ha a kormányzat csődbe juttatja az oktatást és az egészségügyet”.

Békés olyan országban szeretne élni, ahol a hatalom nem érezteti mindennap, hogy a kockásingesek véleménye nem számít. Ehelyett olyan országot szeretne, ahol esélyegyenlőség és oktatási autonómia van, és ahonnan nem vándorolnak el a fiatalok. A diák külön kérte a tudományos munkát végző embereket, hogy hallassák hangjukat a demokratikus Magyarország érdekében

17.01

„Tanár vagyok, tanítani akarok, tudom a helyem. De ha én nem állok ki, akkor Pilz Olivér és Pukli István se fog. Nélkülem nem megy. Nélküled se megy” – mondta Törley. Megint utalt a közelgő nagy bejelentésre, de még előtte Békés Gáspár tudományos diákolimpikont szólította a színpadra.

IMG_4435
Pilz Olivér | Fotó: Magócsi Márton

16.53

„Olivér, itt az idő, készen állunk” – vezette fel Törley Katalin Pilz Olivért, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárát. Pilz megszavaztatja a tömeggel a Civil Közoktatási Platform 12 pontját. Az emberek minden „egyetértetek?” kérdés után azt üvölti: „Igen!”

2016-03-15_04-42-14
Fotó: Magócsi Márton

16.48

Sándor Mária beszéde végén levette a kabátjára húzott kockás inget, és énekelni kezdte a „Ha én rózsa volnék” című dalt, majd a Szózatot is elszavalta.

IMG_4433
Sándor Mária | Fotó: Magócsi Márton

16.47

Egy tudósítónk most érkezett meg a menet végével, akik „Orbán, takarodj” rigmussal próbálnak beférkőzni a térre.

16.42

Sándor Mária beszámolt arról is, hogy egy iskolában a Klik minden számítógépre ráragasztotta: „a Klik tulajdona”. Hiába jelezték, hogy a gépek egy alapítvány tulajdonában állnak, a válasz az volt: ez őket nem érdekli.

Sándor Mária
Sándor Mária | Fotó: Magócsi Márton

16.41

Sándor Mária, a feketeruhás nővér most kockás ruhában beszél, úgy tűnik, tiltakozó tanárok leveleit olvassa fel, amelyekben főleg a Klikre panaszkodnak. Például arra, hogy a Klik nem vesz tudomást a nyári foglalkoztatásokról, fizetni pedig végképp nem fizetnek érte. Idézett egy igazgatóhelyettest is, aki arról számolt be, hogy a tankerületi vezető azt kérte az egyik iskolától, ne csatlakozzanak a Tanítanék Mozgalomhoz, február 29-én pedig listát kért a hiányzók listájáról.

16.37

Két waldorfos diáklány azt mondta tudósítónknak, hogy bár őket nem érinti az állami rendszer, aggasztónak tartják, hogy egyre több kortársuk készül külföldre az érettségi után.

16.35

Elkezdődtek a beszédek.”Nincsen pártkötődésünk, és nem Soros György pénzel minket” – monda Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselője a Kossuth téren. Erre megindult a tömegben „Orbán, takarodj!”, de Törley csendre intette őket: „Erre most nincs időnk, mi tanárok vagyunk” – mondta.

16.31

Tisztelet szeretnénk és erőszakmentességet a kormány részéről is, mondta a szpíker a Parlament előtt, majd kérte, hogy adjanak helyet a most érkezőknek is, akik alig férnek be a Kossuth térre.

16.28

Fotós kollégánk jelentette, hogy a színpad előtti részről kiparancsolták a sajtósokat, így lehetetlen közeli képeket készíteni a felszólalókról. Egy szervező azt mondta, így kaptak engedélyt a rendőrségtől, biztonsági okok miatt senki se lehet a színpad közvetlen környezetében.

16.24

Miközben a Kossuth tér már tele van, a tömeg legvége még a Szondi utca és a Teréz körút sarkánál tart. Itt egy elsős kislány édesanyja azt mondta tudósítóknak, a tanárok sokszor nagy elnézéskérések közepette írnak a szülőknek, hogy segítsenek kinyomtatni a feladatlapokat, mert a Kliktől nem érkezett meg a patron.

16.17

„Na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen” – szól Erdős Virág megzenésített verse a Kossuth téren. Tudósítónk szerint a tömeg eleje most érkezett meg a Parlament elé, de már tele van a tér, mert sokan eleve odamentek.

2016-03-15_03-58-11
Fotó: Magócsi Márton

16.11

Egy tudósítónknak nyilatkozó általános iskolai angoltanárnő azt mondta, a tantestületben nem mernek beszélni egymással, mert mindentől tartani kell, és ebből nagyon elege van. Úgy érzi magát, mint a Kádár-rendszer végén, és nagyon szeretné, hogy ne ezt kelljen megtanítania a gyerekeknek, de szerinte nagyon efelé halad a rendszer. A menet eleje most a Podmaniczky utcában van.

16.06

Egy nyugdíjazott gyógypedagógus tanár szerint a Klik a legnagyobb probléma az oktatásban. „Az oktatástechnikai újításokra régen volt pénz, most meg a villanykörtét sem lehet kicserélni” – mondta, ezért szerinte vissza kellene adni az iskolákat az önkormányzatoknak. A sztrájkot csak úgy tudja elképzelni, ha közben figyelnek arra, hogy a gyerekeket nem lehet egy napra a szekrénybe tenni, és úgy csinálni, mintha nem léteznének.

15.56

„Vagy párt, vagy sztrájk”. A műtárgyakkal foglalkozó Marci szerint Pukli a kettő közül valamelyiket fogja bejelenteni. Előbbinek jobban örülne, de nem tartja olyan valószínűnek, a sztrájk pedig szerinte végzetes lenne, mert a kormány kivéreztetné a pedagógusokat. Marci egyébként a három és fél éves kislányával érkezett, mert a legutóbbi tüntetésen is jó volt a hangulat.

15.53 

2016-03-15_03-29-31
Fotó: Magócsi Márton

15.45

Egy tüntető tudósítónknak azt mondta, nem tartja valószínűnek a tanársztrájkot. „Ahhoz túlságosan birkanyáj vagyunk, és a tanárok is félnek. Az édesanyám vidéken tanít, és éppen minősítés előtt áll. Amíg ez nem történik meg, biztosan nem fog tenni semmit, mert megütné a bokáját” – mondta.

15.43

A szpíker most azt mondta a menet elején haladó kisteherautón, hogy a tömeg vége a Hősök teréig ér. „Rengetegen vagyunk” jelentett be, amit élénk füttyögés és üdvrivalgás követett.

15.41

Lassan halad a menet, az eleje most van az Oktogonnál, a vége még a Bajza utca környékén van. „Lószar se lesz az egészből, de azért az unokám miatt kijöttem”. A nyugdíjas Lászlónak nincsenek illúziói, azt mondta, legfeljebb annyit fognak elérni a tüntetéssel, hogy Orbán hoz valami látszatintézkedést.

„Irritált Orbán Viktor délelőtti beszéde, szerintem szégyenletes dolgokat mondott” – mondta az Abcúgnak a lakberendezéssel foglalkozó Kata. Bár alapvetően nem politizál, de a délelőtti beszéden annyira felhúzta magát, hogy inkább kiment. Szerinte átlépi a jó ízlés határát az, amit a kormány csinál. Amikor tudósítónk arról kérdezte, mi lehet a mai nagy bejelentés, visszakérdezett: „Talán sztrájk?”

15.39

Fotó: Magócsi Márton

15.38

Pukli István, a Tanítanék Mozgalom vezetője többször is nagy bejelentést ígért a mai tüntetés végére. Egy szakközépiskolai tanár tudósítónknak azt mondta, kicsit szenzációhajhásznak tartja ezt a dolgot, és nem is tudja, mit lehetne még tenni. Mindenesetre reméli, hogy a mozgalom nem csatlakozik a Köznevelési Kerekasztalhoz.

15.23

A menet eleje most van a Bajza utcánál, a hangosbemondón pedig közölték: ma az oktatás szabadságáért tüntetnek.

15.21

IMG_4347
Bokros Lajos is eljött | Fotó: Magócsi Márton

15.18

A rendőrök figyelmeztették a tömeg hátsó részét, hogy a Dózsa György utat hamarosan újra megnyitják a forgalom előtt, és mindenkit az Andrássy út felé tessékeltek. A menet végén tudósítónk látta Karácsony Gergely PM-es zuglói polgármestert is.

15.12

Ebben a percben ért véget a Hősök terén a Kard Egyesület rendezvénye. A szervezők arra buzdították a résztvevőket, hogy csatlakozzanak az Andrássy úti menethez, így a tér lassan kiürül.

IMG_4316
Fotó: Magócsi Márton

15.04

Még tart Nagy Bandó András beszéde, de a tömeg jelentős része elindult az Andrássy úton a Kossuth tér felé. Összesen több ezren lehetnek, tudósítónk szerint a térnek majdnem fele tömve van esernyős emberekkel. Van, aki a magyar és EU-s zászló mellett még kockás terítőt is lobogtat.

14.58

A Hősök terén gyülekezik a tömeg, de messze nincs tele a tér. Még tart a Magyar György vezette Kard (Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesület) megemlékezése, éppen Nagy Bandó András beszél kissé rezignált hangon arról, hogy végre van polgárság Magyarországon. Nagy Bandó Antall Józsefet idézte, aki annak idején csak azt mondta: „Tetszettek volna forradalmat csinálni”. Nagy Bandó szerint az illiberális puhadiktatúrát Magyarországon a demokrácia mázával lepik el. Nagy Bandó a konzervatív honfitársaihoz szólt, és kérte őket, hogy fogadja el a máshogy gondolkodó liberálisakat, mert mindenki magyar, aki a hazájáért dolgozik.

IMG_4340
Fotó: Magócsi Márton

14.47

A városligeti műjégpálya végén tartott megemlékezést a Párbeszéd Magyarországért (PM) néhány tucatnyi emberrel. Ezután ők is megindultak a Hősök terére. Másik tudósítónk épp a 76-os trolival tart a Hősök terére. Azt mondta, a járaton tömegnyomor van, mindenki a tüntetésre megy. „Kétszer annyi ideig állunk a megállókban, mint máskor, mert az újfajta trolik ajtaja nem csukódik be, ha az ajtó előtti sárga sávban állnak az emberek” – mondta. Márpedig nehéz onnan leparancsolni az utasokat, mivel minden megállóban még legalább húszan fel akarnak szállni. Egy harmadik kollégánk hasonló állapotokról számolt be a kisföldalattin is.

14.32

A Városligetet ezúttal nem a kutyások, hanem az innen-onnan szállingózó, tüntetésre igyekvő esernyős alakok vették birtokba, akik a Hősök terére igyekeznek, jelentette tudósítónk fél órával a tanártüntetés kezdete előtt. Az Olof Palme sétányon végig rendőrautók, mikrobuszok állnak.

Délután három órakor kezdődött a Hősök terén az idei második nagy pedagógustüntetés. A „Tanítanék! Tüntetés az oktatás szabadságáért március 15-én” című demonstrációra kedd reggelig közel nyolcezren jelezték vissza részvételüket. A tüntetők a Hősök terén gyülekeztek, onnan vonulnak át az Andrássy úton keresztül a Kossuth térre.

A tanárok és a szakszervezetek idén egyszer már szerveztek egy közös, nagy tüntetést: február 13-án, a zuhogó eső ellenére is több ezren vonultak a Kossuth térre, hogy kifejezzék tiltakozásukat az oktatási rendszer egészének működése ellen. Február 29-én pedig több tízezer szülő úgy tiltakozott, hogy nem engedte a gyerekét aznap iskolába.

A március 15-ei demonstrációt a Tanítanék Mozgalom kezdeményezte, és már több mint 70 civil szervezet, szakszervezet csatlakozott hozzájuk. „Tüntetünk a szabad oktatásért! Tüntetünk azért, hogy a kormány a valódi érintettekkel tárgyaljon! Tüntetünk, mert a kormány nem csak az oktatás szereplőivel nem áll szóba! Szolidaritást vállalunk a közalkalmazottakkal, köztük az egészségügyi, a kulturális és a szociális szféra dolgozóival! A bizonytalanságban tartott köztisztviselőkkel! A közlekedési dolgozókkal! Felerősítjük azoknak a hangját, akiknek problémafelvetéseit, javaslatait nem akarja meghallani a hatalom” – írják a szervezők az esemény oldalán.

Egyben azt is kérik, hogy a pártoktól független, civil kezdeményezésre, pártzászlókat, pártok jelképeit ábrázoló transzparenseket senki ne hozzon. A tüntetésen felszólal:

Pilz Olivér
Pukli István
Törley Katalin – a Tanítanék Mozgalom képviselői, valamint
Békés Gáspár – diákolimpikon
L. Ritók Nóra
Neubauer István és
Sándor Mária.

A pedagógusok tiltakozása január elején, a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelével indult. Az országosra duzzadt elégedetlenségi hullámba közben belebukott Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár is, a kormány pedig egyeztetést kezdeményezett, egyelőre kevés eredménnyel. A mozgalom vezéralakja mára Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója lett. A róla készült portrénkat itt olvashatja el.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!