Több tízezres tömeg tüntetett ismét Budapest belvárosában a Fidesz biztos győzelmét hozó áprilisi választási eredmények miatt. A tüntetők még nem hagyták el a kiindulási pont Kossuth teret, mire a tömeg eleje már a tüntetés helyszínére ért. A tömegben ismét együtt vonultak jobbikosok és baloldali ellenzékiek – tüntetésen pedig soha nem szólt még ennyi Wellhello.
Több tízezren tüntettek szombat este Budapest belvárosában a Fidesz kétharmados győzelmét hozó választási eredmények és a hamarosan megalakuló kormány ellen. Ha nem is voltak annyian, mint az ebben a témában szervezett első, múlt szombati tüntetésen, a demonstráló tömeg mérete így is hasonló volt a tavaly áprilisban nagyot szóló CEU-val szolidarító tüntetéséhez.
Bár a tüntetés fő témájának a sajtószabadságot jelölték ki a szervezők, az elhangzott beszédekből megint inkább az tűnt ki, hogy nincs jól körvonalazható célja a megmozdulásnak. Az előző eseményhez hasonlóan megint inkább a csalódott ellenzéki szavazók közös vigasztalódására volt alkalmas az utcára vonulás.

Erre volt tökéletes az ellenzéki összefogással megválasztott hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter hosszú beszéde is. Márki-Zay azzal kezdte, hogy a múlt héten még a tömegben vett részt a tüntetésen, és eleinte nem is igazán értette, hogy mi az értelme ennek, de közben rájött: az, hogy van remény.
Majd egy sor ahhoz hasonló bíztatás után, mint: “Egy vesztes hadsereg nem így néz ki, ez nem egy vesztes hadsereg!”, vagy “Hinnünk kell, hogy ami nem öl meg, az megerősít”, célba vette a választásokat csúnyán elvesztő ellenzéket.
“A magyar nép ezen a választáson leváltotta az ellenzéket”
– mondta, majd folytatta:
“Nem bízhatjuk a nemzetet olyanokra, akik a nép érdekében nem voltak képesek az összefogásra.”
– hogy aztán kitérjen a már a választások előtt az ellenzéket érő leggyakoribb kritikára:
“A magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amiben nincsenek ott a hatalom ügynökei.”
– mondta.

Terápiás üzenetként hatott, ahogy a hódmezővásárhelyi polgármester arra biztatta a tüntetőket, hogy ne féljenek a hatalmi visszaélésektől. Egy jászsági férfi történetét hozta fel, aki azzal kereste meg, hogy azért rúgták ki a munkahelyéről, mert részt vett a múlt heti tüntetésen. “Álljunk ki mellette!” – mondta, majd hozzátette: Horváth András, aki kiugrott adóhivatalnokként NAV-os visszaéléseket derített fel, köszöni, jól van. “Épp nekem segít Hódmezővásárhelyen feltárni a korrupciót” – mondta.
Márki-Zay beszédén végig érződött, hogy keresztény-konzervatív szemléletű: egy bibliai idézettel nyitott (“Jó nekünk itt lennünk”), és egy, a katolikus szertartásokról ismert gesztussal zárta beszédét. Arra kért mindenkit, hogy nyújtson kezet a mellette állónak, és amikor ez megtörtént, azt mondta: “Békesség veletek!”
Öleljetek meg egy fideszest!
A tüntetésen, a múlt szombatihoz hasonlóan együtt vonultak jobbikos és baloldali ellenzéki szimpatizánsok, a menetben látni lehetett árpád-sávos zászlókat is szép számmal. Az összeborulásra viszont még rátett egy lapáttal, amikor az egyik felszólaló: Gyetvai Viktor, a februári diáktüntetés egyik szervezője, arra biztatta a tüntetőket: öleljenek meg egy fideszest!

Gyetvai ezután kifejtette: a választási eredmények tanulsága, hogy rengetegen vannak, akikről elfeledkezett az ellenzék, és akik számára nincs a kormánypártnak alternatívája. A velük való párbeszéd és szolidaritás fontosságára hívta fel a figyelmet: “Ha egymásért ki tudunk állni, akkor lesz még Magyarország, van remény” – mondta.
Május 8.
A Kossuth tértől a Szabad sajtó útjára vonuló tömeg vége az Astoriáról alig hallhatta a beszédeket, amiket így is két képernyőre vetítettek ki. Így lehet, hogy az a bejelentés sem jutott el mindenkihez, hogy a következő budapesti tüntetés május 8-án lesz majd. Ezen a napon lesz a parlament alakuló ülése, a tüntetés egyik szervezője, a “netadós” Gulyás Balázs azt mondta, a Kossuth térre hívnak mindenkit.

A tömeg a tüntetés végére sem fogyatkozott – igaz, bérházak közé szorítva a megtelt Kossuth Lajos utcán elszállingózni is nehezen lehetett. A tüntetés végén az Örömódát és a Himnuszt telefonokkal világítva énekelték el.
A tüntetésen a leggyakrabban Fluor Tomi zenekara, a Wellhello számait harsogta a menetet vezető hangfalakkal felpakolt autó, szolidarításból az énekes iránt, akinek a számait azóta nem játssza a Petőfi Rádió, hogy a köztévében élő adásban kimondta: Soros György.