Keresés

Több mint ötszáz dolgozót küld el a Tesco

A Tesco 13 üzletét zárja be, ezzel pedig több mint 500 dolgozónak szűnik meg a munkahelye február 4-től. Az áruházlánc magyarországi vezérigazgatója szerint a kormány döntése miatt kényszerülnek erre a lépésre, de ki nem vonulnak, és egyelőre további bezárásokat sem terveznek.

A bezárásra ítélt boltok döntő többsége kisebb településeken található, de akad közöttük budapesti és megyeszékhelyen található kirendeltség is. A Tesco hétfőn értesíti az érintett áruházak alkalmazottait, a szakszervezeteket, valamint a megyei kormányhivatalok munkaügyi központjait. A cég tájékoztatása szerint a jogszabályokban rögzített 7 nap elteltével megkezdi a tárgyalásokat a szakszervezetekkel.

A Tesco szerint azért vált ilyen sürgőssé üzleteik eredményességének vizsgálata, mert a jogszabályi változások miatt jelentősen megnövekedtek a kiskereskedelmi láncok működési költségei, a jogszerű működés a jövőben pedig csak nyereséges vállalatok számára lehetséges.

Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója Indexnek adott interjújában azt mondta: a Tesco nem tervez kivonulást az országból, mint ahogyan azt sem gondolják, hogy a jogszabályok ellenük lennének: “nem úgy fogjuk fel, hogy ezek Tesco-ellenes szabályozások, inkább kereskedelmi kihívásoknak tartjuk őket, hiszen hosszú távon tervezünk itt. Az egész kiskereskedelem amúgy is az alkalmazkodásról szól.”

Franchise-t az áruházlánc egyelőre nem tervez Magyarországon, a vasárnapi házhoz szállítás témája pedig egyelőre még vitatott. A mostani elbocsátások után a vasárnapi bezárás miatt nem kell elbocsátaniuk további kollégákat – tette hozzá Nigel Jones.

Milyen jogszabályok változtak?

A kiskereskedelmi szektort érintő jogszabály-változások közül az élelmiszerlánc-felügyeleti díj sávossá tétele jelenti a legnagyobb terhet: a mintegy 30 milliárd forintra becsült összeg jelentős részét a multik fogják viselni.

További változás, hogy mostantól a teljes árbevétel 2 százaléka után kell megfizetni a társasági adót. A nyereségminimum után fizetendő adó számításának változása nem csak a nagy, hanem kisebb cégeket is sújtja majd.

Új az is, hogy az a cég, amelyik napi fogyasztási cikkeket árul, és 15 milliárd forintnál nagyobb az árbevétele, ha két egymást követő évben nem ér el nyereséget, nem működhet tovább.

Ezév március 15-én lép életbe a vasárnapi zárvatartás. Kivételt képeznek ez alól azok a 200 négyzetméternél kisebb üzletek, amelyekben a tulajdonos vagy családtagja dolgozik, amelyek kórház vagy börtön területén vannak, a gyógyszertárak, a repterek, a benzinkutak, a pályaudvarok, valamint a piacok és vásárok. A pékségek is nyitva tarthatnak, de csak hajnali 5 és dél között.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!