Több mint százezer ember lehet, akik a kormány intézkedései ellenére sem tudott kikerülni a devizahiteles csapdából. Ők mostantól könnyen utcára kerülhetnek, mert lejárt a kilakoltatási moratórium.
Sok eladósodot, és hitelét fizetni képtelen emberen nem segített a forintosítás és a végelszámolás. Bevezették ugyan a magáncsőd intézményét és az állami lakásfelvásárlás is választható út, de ez sem segít mindenkinek – írja az Index.
Ugyan a végelszlmolásal és az árfolyamgáttal majdnem 350 ezer ember tudta le a devizahitelét, azért még több tízezren maradtak, akik nem tudtak kikerülni a csapdából. 2014 végén még mindig 182 ezer olyan adós volt, aki tartósan elmaradt a részletek fizetésével. A nyáron bevezetett magáncsőd és állami lakásfelvásárlás az MNB szerint legfeljebb 35 ezer embernek jelenthet megoldást.
Azok maradnak kint, akik a legmélyebben vannak. Ők nagy bajban lesznek, mert lejárt a töbször meghosszabbított kilakoltatási moratórium – olvasható az Index összállításában. A kilakotatás rémével fenyegetettek abban bízhatnak, hogy meg tudnak egyezni bankjukkal, vagy hogy kihúzák decemberig, amikor életbe lép a téli kilakoltatási moratórium. De tavasszal nem tudni, mi lesz.