Orbán Viktor kedden bejelentette: év végéig tízezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal ajándékoz meg a kormány minden nyugdíjast.
Még idén 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt vehet át minden nyugdíjas – jelentette be kedden Orbán Viktor az Index híradása szerint. A miniszterelnök emellett 1,6 százalékos nyugdíjemelést is bejelentett, amelyet jövőre lép meg a kormányzat, reményei szerint ellensúlyozva ezzel a beinduló drágulás negatív hatásait.
Az Index számításai szerint a költségvetésben tartós egyensúlytalanságokat nem okoz majd a lépés, mivel egyszeri és ráadásul nem is túl nagy összegű támogatásról van szó: 2,7 millió nyugdíjassal számolva 27 milliárd forintról.
A lap emlékeztetett: Orbán már korábban is pedzegette, hogy a jövő évben a már bejelentett intézkedéseken túl is jöhet még néhány „gesztus” a nyugdíjasoknak: csökkenni fog például néhány élelmiszer áfája, továbbra is „megvédik” a rezsicsökkentést. Ráadásul – írja a lap -, a kormány mostani 1,6 százalékos nyugdíjemelési ígérete elmarad a piaci inflációs várakozásoktól, így akár év közben is korrigálni kényszerülhetnek majd a nyugdíjakat, ami kommunikálható akár újabb ajándékként.