Keresés

Tíz embert vádolnak a röszkei zavargások miatt

Kilenc szíriai és egy iraki állampolgár ellen emeltek vádat a tavaly szeptemberi röszkei zavargások miatt. A határzár tiltott átlépésével vádolják őket.   

Tíz ember ellen emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a röszkei közúti határátkelőnél tavaly szeptemberben történt tömegzavargás ügyében. Erről kedden számolt be a Csongrád Megyei Főügyészség. A kilenc szíriai és egy iraki állampolgárt határzár tiltott átlépésének bűntettével vádolják, amit ráadásul tömegzavargás résztvevőjeként követtek el.

Illegális bevándorlás - Könnygázt és vízágyút is bevete

 

A vádirat szerint szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegette, próbálta kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket.

A vádlottak egyike megafonnal a kezében különböző nyelveken tartott beszédeket, és megpróbálta irányítani a magyar rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő tömeget. A zavargók a vádirat szerint kidöntötték a határt védő kaput, majd mások között a vádlottak is magyar területre léptek. Őket a rendőrök kiemelték a tömegből, és őrizetbe vették. A vádlottak közül heten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben voltak a vádemeléskor – jelentette az MTI.

A röszkei eseményekről itt olvashat összefoglalót.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!