Keresés

Tiltakozni fognak a tanárok jövő szerdán

Meghirdette a polgári engedetlenséget a Tanítanék Mozgalom. Egy órán át nem fognak tanítani az oktatás helyzetének javításáért tiltakozó tanárok március 30-án. A melléjük álló szülőket is várják az iskolák elé.

Meghirdette a polgári engedetlenséget március 30-a reggel nolc órára Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a Tanítanék Mozgalom nevében csütörtökön. Az igazgató  még a március 15-i nagy demonstráción szólította fel a kormányfőt és az államfőt, hogy kérjenek bocsánatot „az elmúlt hat évben megalázott pedagógusoktól”, de a bocsánatkérés nem érkezett meg szerda éjfélig. Nem teljesült a másik követelésük sem, hogy a kormány üljön tárgyalóasztalhoz a Civil Közoktatási Platform 12 pontjáról.

Pukli István és a Tanítanék Mozgalom azt kéri, hogy aki szimpatizál velük, az jövő szerdán 8 és 9 óra között álljon ki az iskolája elé, és szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének szeptembertől. Példaként említette az érettségi rendszer átalakítását, hogy a diákok azokból a tárgyakból és úgy tehessenek vizsgát, ahogy a tanulmányaikat megkezdték.

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője szerint az akció alatt nem lesznek ellátatlanok, vagy felügyelet nélkül a gyerekek.

A tanárok azt szereték, hogy azok a szülők, akik támogatják a követeléseket, elmennének az iskolákhoz és azt az egy órát a tanárokkal töltenék, és megismernék követeléseiket.

Aik nem tudnak elmenni, azoktól azt kérték:

  • akár fényes nappal is nyissák ki esernyőjüket,
  • viseljenek kockás inget,
  • akasszanak ki kockás zászlót az ablakba.

Hosszú távon új oktatáspolitikára van szükség, és a pedagógusok gúzsba vannak kötve a sztrájktörvény előírásai miatt. Arról, hogy egy későbbi akció érintheti-e az érettségit, azt mondta: nem szeretnék a vizsgákat „bántani”, ők tanárok, és szeretnek tanítani.

Pilz Olivér, a tiltakozásokat elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára azt mondta, hogy a mozgalom felmérése szerint eddig 80 iskola jelezte csatlakozását az akcióhoz (itt megnézheti, mely iskolák csatlakoztak). Az ő iskolájukban a pedagógusok egy része kivonul az iskola épülete elé, másik részük a csatlakozó szülőkkel az iskolával szemben lévő szobornál lévő parkot teszi rendbe, majd az egy óra leteltével közösen fát is ültetnek. Azt várják, hogy végre tárgyalóasztalhoz tudjanak ülni, és elinduljanak az oktatási rendszer javítását célzó tárgyalások.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tervezett megszüntetésére Pilz Olivér úgy reagált: szerinte az volt a célja a kormánynak, hogy a tiltakozók társadalmi támogatottságából „faragjon”. A lényeg az lenne, hogy az iskolák kapják vissza autonómiájukat, megfelelő finanszírozással működjön a fenntartó, és a mostani centralizált rendszert lebontsák. Azt mondta, hogy már folynak a tárgyalások egy későbbi akcióról, de részleteket nem kívánt elárulni. (MTI)

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!