Új igazgatót neveznek ki a gyöngyöspatai iskolában, mert a régi ellen múlt héten tankerületi vizsgálat indult testi bántalmazás miatt. Az édesanya beszámolt, hogy hétfőn már be is mutatkozott neki az új vezető, kedden pedig hivatalosan is leváltják a régit. Az édesanya azért tett feljelentést, mert állítása szerint a vezető a szeme láttára olyan erővel nyomta fel a tizenkét éves gyerekét a falra, hogy a fia testén zúzódások keletkeztek.
Új igazgatót neveznek ki kedden a gyöngyöspatai iskolában, miután a korábbi vezető ellen vizsgálatot indított a Hatvani Tankerület iskolai bántalmazás miatt.
Az iskola konyháján dolgozok déltől, az új igazgató az ebédlőben odajött hozzám hétfőn, hogy bemutatkozzon. Kedden történik a hivatalos vezetőváltás, úgy hallottam, hogy az előző vezetőt áthelyezték tanárnak egy másik iskolába. A fiamon már lehet látni, hogy kicsit felszabadultabb lett, már nem szégyelli magát a többiek előtt
– számolt be Baranyi Richárdné, a gyermek édesanyja. Az édesanyától megtudtuk, hogy a tankerület még nem tájékoztatta hivatalosan a vizsgálat eredményéről. A vizsgálattal párhuzamosan rendőrségi eljárás is folyik, az ügy időközben átkerült az Egri Rendőrkapitánysághoz, ahol a közeljövőben a fiát is meghallgatják.
Azt nem tudjuk, hogy a vezető önként távozott, vagy pedig kirúgták, a vizsgálattal kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az érintett Hatvani Tankerülethez.
A helyi tanoda vezetője bízik a változásban
Nagyon büszke vagyok a szülőkre, a romák féltek attól, hogy az iskolában nem fogják jó szemmel nézni, ha aláírják a petíciót, és megjelennek a meghallgatáson. Ennek ellenére bevállalták
– mondta Léderer Tamás, helyi NapSukár Tanoda vezetője, aki fontos szerepet játszott a petíció elindításában. Az esetnek több diák is szemtanúja lehetett, akiket a tanoda vezetője szerint nagyon megviseltek a látottak. A tanodának sikerült több támogatást szereznie, így a hozzájuk járó gyerekeknek lelki segítséget is tudnak biztosítani. Léderer reméli, hogy az iskola új vezetőjével szorosabban tud együttműködni a roma gyerekek felzárkóztatásáért dolgozó tanoda.
Fontos problémák várnak megoldásra a frissen felújított iskolában. A helyszínen szerzett információink szerint a volt vezetőség nem tudott olyan környezetet teremteni, ahol nyugodtan folyhat a tanítás, nem tudják kezelni a magatartás-problémákat. Erre csak rátesz még egy lapáttal, hogy sok tanár elment, és összevonták az évfolyamokat. Míg az óvodában körülbelül fele-fele arányban vannak roma és nem roma gyerekek, iskolába már több, nem roma szülő a szomszédos Gyöngyösre járatja a gyerekét.
Összefogtak a roma és nem roma szülők
Az ügyben múlt kedden tartottak meghallgatást Gyöngyöspatán, ahol az iskola vezetőjével és a gyermek édesanyjával is beszéltek. A meghallgatáson Vecsei Miklós, a cigányság felzárkóztatásáért felelős miniszterelnöki biztos is küldött megfigyelőt. A meghallgatáson az iskola konyháján dolgozó édesanya elmondta az Abcúgnak, hogy a vezető a szeme láttára nyomta fel a tizenkét éves gyerekét a falra. A fia testén keletkezett sérülésekről látlelet készült, az édesanya pedig a mobiljával dokumentálta a vérömlenyt. Az érintett vezető a meghallgatás után nem kívánt nyilatkozni.

Az ügy mögé több száz gyöngyöspatai roma és nem roma szülő is beállt, akik aláírtak egy petíciót annak érdekében, hogy közös erővel távolítsák el az érintett személyt a pozíciójából. A meghallgatáson egy kisebb csoport is részt vett, hogy csendes tiltakozásukkal az ügy mellé álljanak. A vezető több mint tíz évig töltötte be a pozícióját, a megjelentek közül többen is panaszkodtak arra, hogy amíg az iskola tanulói voltak, verbálisan és fizikailag is bántalmazta őket.
A Nekcsei Demeter Általános Iskola nem először kerül be a hírekbe. Három év pereskedés után a bíróság másodfokon nemrég kártérítésre kötelezte az államot, amiért a gyöngyöspatai iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket.