Keresés

Tavaly is többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint a közutakon

Véráramfertőzésben például 293-an.

Bő egy hónapos késéssel ugyan, de a héten végre nyilvánosságra hozta az Országos Tisztiorvosi Hivatal a 2015. évi kórházi fertőzésekről szóló összefoglaló jelentését (NNSR). Ez az a magamfajta földi halandók számára szinte teljes egészében értelmezhetetlen, de még a szakembereknek is komoly fejtörést okozó összefoglaló, amiből megtudhatnánk, hogy egy adott évben hányan betegedtek meg, haláloztak el kórházi fertőzésekben – írja a 444.hu.

Legalábbis elméletben, mert a gyakorlatban például ez utóbbi, elég fontos adat szinte kibányászhatatlan. És nem feltétlenül azért, mert a jelentés továbbra is ragaszkodik a szigorúan vett orvosi terminológiához, és a halottakat exitáltaknak nevezi, hanem mert véletlenül sem összesítik ezt az adatot.

A 2015-ös NNSR-t többször átolvasva végül csak három kategóriánál talált a 444.hu halálozási adatokat:

  • a Clostridium Difficile által okozott fertőzések (CDI) közül az új és a visszatérő esetekben 213-an, illetve 18-an haltak meg
  • véráramfertőzésekben 293-ban
  • multirezisztens kórokozók (MRK) okozta fertőzésekben 167-en.

Ez összesen 691 haláleset még úgy is, hogy Magyarországon a nyugatinál jelentősen alacsonyabb arányban jelentik a haláleseteknél, hogy ahhoz közvetve vagy közvetlenül kórházi fertőzés is hozzájárulhatott – és általában is aluljelentik az eseteket.

2015-ben Magyarország közútjain 644-en vesztették életüket. Ezek alapján, még ha netán az MRK- és véráramfertőzés okozta halálesetek között lehet is olyan átfedés, ami a jelentésből nem derül ki, az elég nagy magabiztossággal állítható, hogy 2015-ben is többen haltak meg szimplán azért, mert kórházba kerültek, mint közlekedési balesetben.

A furcsa halálozási statisztika még csak a kisebbik baj a jelentésben olvasható számokkal, melyek alapján az Országos Epidemológiai Központ már a jelentés publikálásának napján diadalmas jelentésben közölte, hogy 2014-hez képest 2015-re 5 százalékkal csökkent a kórházi fertőzések száma. Ez ügyes megfogalmazás, mert ha csak az esetszámot nézzük, még igaz is. Az 5 százalékos csökkenés a jelentésben szereplő számok alapján csak egyféleképpen jöhet ki: ha összeadjuk a 2014., illetve a 2015. évi CDI, MRK és véráramfertőzéseket, majd összevetjük ezeket.

De az esetszám önmagában értelmezhetetlen adat. Ahhoz, hogy képet kapjunk a kórházi fertőzések számának alakulásáról, ezt az ápoltak számához kell viszonyítani. Úgy pedig már szimplán nem igaz az állítás, hogy javult volna a helyzet.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!