A Központi Statisztikai Hivatal túlságosan szegény ahhoz, hogy megjelentesse a szegénységi tanulmányt, amit szeptemberre ígértek, így várhatóan csak novemberben adják ki átfogó értékelésüket.
Az előzetes tervek szerint szeptemberben jelentek volna meg a magyarországi átfogó szegénységi és kirekesztési statisztikáknak, de a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elhalasztotta az elemzés kiadását. Az adatok elméletileg rendelkezésre állnak – hiszen az Eurostat már előzetesen közölte, hogy 3,3 millióan élnek szegénységben és társadalmi kirekesztésben Magyarországon –, mégis várni kell arra, hogy átfogó képet kapjunk a helyzetről – írja a Világgazdaság online oldala.
A lap úgy tudja, a KSH túlságosan szegény ahhoz, hogy megjelentesse a szegénységi tanulmányt, vagyis hivatalosan „emberi erőforrás hatékonyság és költségtakarékosság” miatt nem adta ki egyelőre a statisztikai hivatal a „laekeni indikátorok” című elemzését. Több elemzés helyett várhatóan novemberben adja ki átfogó értékelését a hivatal többek közt a szegénységről, a fogyasztásról és az életszínvonalról.
Az Eurostat előzetes adatai szerint egy év alatt, 2013-ra 100 ezerrel nőtt a szegénységben és kirekesztésben élők száma, és a magyarok harmadának havi 65 ezer forintja sincs. A világgazdasági válság kitörése óta, vagyis az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt a szegénység Magyarországon. A válság kitörésekor még „csak” 2,8 millióan éltek szegénységben. A legtöbb régiós országban csökkent, vagy stagnált a szegények száma az elmúlt években. Magyarországban az emberek 33, Lengyelországban 26, Csehországban pedig 14,6 százalék számít szegénynek tavaly. Szlovákiában is 20 százalék alatt van az arányuk.