Keresés

Egy autó halad el egy kelet-magyarországi valu végén | Fotó: Magócsi Márton

Tízezrekért visznek bevásárolni az uzsorás sofőrök

Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni. Egy sofőrködő uzsorás a benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számol, az üzlet pedig annyira jól megy, hogy van, aki meg is tud élni belőle.

A nyírpilisi polgármester ügye mutatja meg az uzsora elleni harc reménytelenségét 4

Egy szabolcsi polgármester ügye mutatja meg az uzsora elleni harc reménytelenségét

Uzsorával, csalással és zsarolással vádolják egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármesterét, aki akkor bukott le, amikor a vád szerint két különböző embernek is eladott egy olyan ingatlant, ami nem is volt az övé. A polgármestert tavaly február elején helyezték előzetes letartóztatásba, de majdnem egy éve már az előzetesből is kiengedték, mikor végre bírósági szakaszba lépett az ügye. Mostanra azonban úgy tűnik, a sértettek megijedtek a polgármester elleni tanúskodástól. Egyetlen nő jelent meg közülük a szeptemberi első tárgyaláson, ő is a vádlottnak kedvezően vallott.

Megmentőként rajonganak az uzsorával gyanúsított polgármesterért

Az extrém szegénységnek szinte természetes velejárója az uzsora, azaz a magas kamatra adott pénz- vagy természetbeni gyorskölcsön, ami a magyar törvények szerint bűncselekmény. A rendőrség nem túl sikeres az ilyen esetek felderítésében, legtöbbször ugyanis maguk az áldozatok védik meg az uzsorást, mondván, a segítsége nélkül éhen halnának. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilisen most viszont sikerült lebuktatni az uzsorázás, csalás és zsarolás gyanújával már előzetesben ülő polgármestert. Hogy eljut-e vádemelésig az ügye, még sok mindenen múlik.

Az uzsorás nem ellenség. Ő a kéz, ami enni ad

Jó, ha évente egy-két jogerős bírósági ítélet születik uzsorások ellen, pedig a jelenség virágzik. Legtöbbször még nyomozás sem indul, pedig a falu összes lakója, köztük a helyi rendőr is pontosan tudja, hogy kiről van szó, és hogy húzza le a kiszolgáltatott embereket. Tanúvallomások nélkül szinte remény sincs bíróságig vinni az ügyet, a sértettek azonban nagyon ritkán beszélnek. De hogyan is várhatnánk, hogy feljelentsék azt az embert, akit nem ellenségnek, hanem a megmentőjüknek tekintenek?

Mint a cápa fogai, úgy váltják egymást az uzsorások

Mint a cápa fogai, úgy váltják egymást az uzsorások

A legkisebb településeken már bolt sincs, a szomszédos városig buszozásra meg nem futja, így marad az uzsorás, ha liszt kell meg kenyér. A krumpli kilója akár ötszáz forint is lehet, az üzlet mégis virágzik, és ez ellen a rendőrség sem tesz semmit. Egy nemrég publikált tanulmány szerint, ez talán nem is olyan nagy baj: uzsorások nélkül valószínűleg ezek az emberek éhen halnának.