Keresés

Elpusztult két sas, teljesen felpörgött a magyar állam

Elpusztult két sas, teljesen felpörgött a magyar állam

Több mint egy éven keresztül tartó nyomozás, titkos lehallgatások, a tanúk és vádlottak többszöri, kemény kihallgatása – nem, nem egy korrupciós ügyről van szó, hanem két elpusztult sasmadárról. Az ügy felderítésére azonban olyannyira rápörögtek a hatóságok, hogy még a tanúk is megijedtek tőlük.

Birkás vesztegetőkre csapnak le a milliárdos csalók helyett

Tele a padlás olyan ügyekkel, amelyeknél legalábbis gyanús, hogy több milliárd forintnyi közpénzt nyúltak le kormánypárti politikusokhoz köthető emberek, ezek nagy része azonban még a bíróságig sem jut el. Ami eljut, az főleg pár tízezer forint értékű piti csalás, vagy olyasmi, amikor üdítővel, birkával próbálnak meg hivatalos embereket megvesztegetni. Magyarországon az ügyészség feladata lenne kinyomozni a korrupciógyanús ügyeket, a feljelentések nagy része viszont a kukában végzi, panaszkodni pedig nem lehet.

Több száz euró volt az útlevélkezelő gatyájában

Harminc záhonyi határrendészt hallgatott ki, 21-et őrizetbe is vett hivatali vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az érintettek 20-100 euróért cserébe eltekintettek bizonyos formaságoktól a határon. Volt, akinek majdnem ezer eurót találtak a gatyájában.

Gyorsan reagált az ügyészség Vida Ildikó feljelentésére

A Központi Nyomozó Főügyészség máris nyomozást rendelt el, alig négy nappal azután, hogy a NAV elnöke rágalmazás miatt feljelentette André Goodfriendet.