Keresés

Mindegy, van-e elég óvónéni, ha pár óra után hazamennek a gyerekek

Mindegy, van-e elég óvónéni, ha pár óra után hazamennek a gyerekek

Az álláshirdetés körüli médiafelhajtásnak köszönhetően – egy időre legalábbis – megoldódni látszik a tornanádaskai krónikus óvónőhiány, az intézmény legfőbb problémája, mint az ottjártunkkor kiderült, mégsem ez volt. Ha lesz is elég óvónő, akkor sincs ugyanis esély azoknak a gyerekeknek a sikeres óvodai fejlesztésére, akiket rögtön az ebéd után hazavisznek a szüleik.

Esély sincs munkát találni a legszegényebb falvakban

Az ország legrosszabb foglalkoztatottságú faluja csupán pár kilométerre fekszik az egyik legjobbtól, mégis mindkét településen hatalmas gond a munkanélküliség. A borsodi Tornanádaskán egyre több ember jut egyre kevesebb munkára, a fiatalok elhanyagoltak, a képzetlenségük és a cigány származásuk miatt pedig a közmunkán kívül esélyük sincs elhelyezkedni.