
Tudtad-e? Huszonöt forinttal emberéleteket menthetnénk
Egy steril tű 25 Ft-ba kerül, egy hepatitis C vírussal fertőzött vagy HIV-pozitív ember gyógykezelése pedig több millió forint évente.
Egy steril tű 25 Ft-ba kerül, egy hepatitis C vírussal fertőzött vagy HIV-pozitív ember gyógykezelése pedig több millió forint évente.
Pert nyert a TASZ a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal szemben, amelynek a döntés értelmében ki kell adnia, ki és milyen okból adott utasítást tavaly nyáron a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott civilek átvizsgálására. A Kehi még fellebbezhet a döntés ellen.
Két éve még a kormány minden döntését ellenezte az Alkotmánybíróság, azóta azonban többségbe kerültek a Fidesz által megválasztott tagok, és az AB elkezdte támogatni a kormánypárti döntéseket. Két olyan bíró is van, aki sohase mondott ellent a kormánynak.
Súlyos jogsértés, hogy a fogyatékos személyeket a gondnoksági eljárásokban a bíróságok megfoszthatják választójoguktól. Az adatok azt mutatják, hogy a bíróságok egyre ritkábban élnek e jogukkal: 2012-2013-ban közel tízezer ember kapta vissza választójogát. Mintegy 40 ezren ugyanakkor továbbra sem szavazhatnak – írja a TASZ blogja.
Nem kell meglepődni rajta, ha az iskolákban megjelennek a szcientológusok, az egyházakon kívül ugyanis nem sokan tartanak előadást manapság a drogmegelőzésről.
A drogprevenció álarca mögé bújva népszerűsítik a szcientológiát az iskolákban – derül ki a Társaság a Szabadságjogokért egyik jelentéséből. Az elmúlt években a szcientológiához köthető szervezetek és az iskolák fenntartója között több megállapodás is létrejött, az iskolák pedig sokszor nem is tudják: kik tartják valójában a gyerekeknek az előadásokat.
Állami támogatással folytathattak a szcientológusok tevékenységet az iskolások körében, vagy más módon együttműködtek a tankerületekkel – állítja a TASZ.
A rendőrség kábítószer-terjesztés miatt indított eljárást egy olyan fiatal ellen, aki nem csinált más, csak a barátjával együtt elszívott egy füves cigarettát.
Bárki elmondhatja a véleményét egy percben a Társaság a Szabadságjogokért videós pályázatán. A győztes százezer forintot kap, és Sziget hetijegyeket is lehet nyerni.
Aki csak teheti, menekíti a fogyatékos hozzátartozóját a hodályszerű, az élet minden mozzanatát szabályozó intézetekből. A kormánynak gyors népszerűséget hozhat az otthoni ápolás díjának növelése, hosszú távon viszont az ápolt és az ápoló életét is megnehezíti. Interjú Verdes Tamással, a TASZ fogyatékosügyi programjának koorindátorával.