Keresés

Rácsukta a troli az ajtót a babakocsira, mégis a BKV kér kártérítést

Azon nem is vitatkozik a BKV, hogy a 75-ös troli vezetője rácsukta egy babakocsira az ajtót, mint ahogy azon sem, hogy a gyerek anyja végül fentragadt a járműn, míg a gyerekre egy másik nő vigyázott a megállóban. A közlekedési vállalat azon vitatkozik, hogy a gyerekre vigyázó nőt ismerte-e az anya vagy sem. A BKV jó hírnév megsértése miatt pert indított.

Nagy árat fizet József gyerekei túró rudijáért

K. József ötven év körüli családapa. Évek óta Szentesen dolgozott ápolóként, havi nettó 140 ezer forintért. A fizetése felét egyből elvitte egy OTP-s hiteltartozás, a többiből kifizette a 13 ezer forintba kerülő nővérszállót, a maradékot pedig hazautalta a családjának. Állítása szerint neki így már nem maradt pénze, ezért éveken keresztül a belgyógyászati osztályon fekvő idős, gyakran magatehetetlen betegektől lopott. Volt, hogy csak ötszáz forintot, máskor többezret, vagy arany ékszereket. Több év börtön várhat rá.

Erőszak nélkül is börtönt kért az ügyész a röszkei migránsokra

Nem számít, ha ők nem is voltak személy szerint erőszakosak, ha egyszer részesei voltak a tömegzavargásnak: erre futott ki szerdán a vádbeszéd a tavaly szeptemberi röszkei összecsapás büntetőperében.

Hazug fordítás készült a megvádolt röszkei migráns kárára

A tavaly nyári röszkei összecsapás egyik vádlottjának írásos beadványát fordították le úgy, hogy teljes szövegrészeket utólag írtak hozzá.

Hősnek hitték magukat a cigánygyilkosok

Mindenki hallgatott, kimondani pedig végképp senki nem merte, hogy évekkel ezelőtt rasszista indokból öldököltek romákat, köztük kicsi gyerekeket is. Miért hihetették a gyilkosok, hogy egy egész ország érdekeit képviselik, amikor éjszaka cigány emberekre vadásznak, és miért nem érdekel azóta sem szinte senkit, hogy mi is történt több mint ötven cigány emberrel?