Egyre több magyar gyerek születik külföldön
2010 óta 78 ezer magyar gyerek született külföldön, ez az összes újszülött 15 százaléka.
2010 óta 78 ezer magyar gyerek született külföldön, ez az összes újszülött 15 százaléka.
Szegények, mint a templom egere, se áramuk, se vizük, de nem adják fel. A küzdelemhez Isten ad nekik erőt, néhány éve tértek meg. Viki és Joka Tiszanánán él egy apró, romos házban, amit erejükön felül próbálnak kicsinosítani legújabb gyerekekük érkezésére. Hetedik gyerekük, Szofi szőke hajjal, kék szemmel született, ő az anyja reménysége. Fotósunk, Hajdú D. András hónapokig – a terhesség utolsó időszakától a kislány hat hónapos koráig – követte a család életét.
A szegény családban élő roma nők többségének fogalma sincs arról, mivel jár, ha terhes lesz, sőt, van olyan nyolcgyermekes anya, aki azt sem tudja, mi az a szex. Tárgyként csinálják végig a szülést, miközben az orvosok ingerültek velük és semmit sem magyaráznak el nekik, a kórházban pedig külön szobát tartanak fenn nekik, rendszerint a folyosó végén. Fogamzásgátlásról sosem hallottak, de pénzük sem lenne rá, így az első gyerek után kezdődik minden elölről.
Nőtt a születések száma az első félvében a tavalyihoz képest, de a lakosság száma mégsem emelkedik. A halálozások száma jobban nőtt.