Keresés

A közmunka az egyetlen vízió: ha nem viselkedsz jól, te is ide jutsz

Rendfenntartásra használják a szegények segítőit

A szociális munka egyre kevésbé a segítésről, inkább az adminisztrációról és a rendfenntartásról szól. A rászorulók sokszor félnek azoktól, akiktől elvileg segítségre számíthatnának. Krémer Balázs szociológus szerint ebben benne van a képzés felhígulása, a lepapírozások mániája és az elmúlt nyolc év kormányzása is, amelynek semmilyen víziója nincs arról, hogyan kellene segíteni a szegényeknek. 

2018-tól jön a szociális diagnózis

Részletesen leírnák, hogy a szociális rendszerben résztvevőknek milyen igényei vannak, ez alapján állítanának össze egy szolgáltatáscsomagot.

Volt segély, nincs segély

Eltűnő segélyek, dráguló házi segítségnyújtás, a gyerekek napközbeni ellátásának átalakítása, csak pár azok közül a változások közül, amiket 2015 hozott a szociális rendszerben. Ami eddig kérdés nélkül járt, az idén már az önkormányzatok jószándékán múlt, és ugyan sokkal kevesebb segélyt osztottak ki, mint korábban, de legalább jövőre állítólag már minden gyerek ingyen eszik a szünidőkben is.