Keresés

Minden üres lakását rászorulóknak adja Szeged

A városi közgyűlés úgy döntött, az önkormányzat összes üres, gazdaságosan felújítható lakását helyreállítják, hogy aztán szociálisan rászorulók megpályázhassák azokat.

Hova menjek, a sherwoodi erdőbe?

Sorra mondja fel a szociális bérlakásban élő régi berlők szerződéseit a Székesfehérvári Önkormányzat, pedig nincs is tartozásuk és jogosultak lennének még ott élni. Hosszú évek óta rászoruló, lakhatásukat piaci viszonyok között megoldani nem képes emberek kerülhetnek utcára. Az önkormányzat széttárja a karját: sok a rászoruló, kevés a szociális lakás, ezért kipörgetik a régi lakókat, hogy másnak is jusson hely.

Elhunyt beteg gyereke, most az utcára kerülhet a többivel

Bea nyolc gyereket nevelt márciusig, amikor meghalt az egyik fia. A leukémiás Carlos jogán lakhattak egy csepeli önkormányzati bérlakásban, de a fiú halála miatt a hétvégén menniük kell. Még nem tudja, hova.

Az utcára kerülnek a Hős utcai telepről kiebrudalt lakók

Az utcára kerülnek a Hős utcai telepről kiebrudalt lakók

Az önkormányzat hallgat arról, mikor és hogyan rendezné a hírhedt Hős utcai házak helyzetét. A helyiek bontásról pletykálnak, a bérlőket fokozatosan kiteszik, de a szegény sorsú családoknak nincs sok esélye helyet találni máshol. Közben a megürült, elfalazott lakásokba gyanús alakok költöznek be, önkényesen.

Rohadó lakásokkal szúrják ki a szegények szemét Józsefvárosban

Most épp nincsenek kilakoltatások, de a így is akadnak vitatható ügyek a lakáspolitikája miatt sokat kritizált Józsefvárosban. A gyermekjóléti szolgálat dohos krízislakást ad ki, aminek a plafonja kis híján a gyerekre szakad, és olcsón szabadulna a Corvin-projekt miatt lebontásra ítélt ház bérlőitől.

Lassan kiszorítja a szegényeket Józsefváros

A kilakoltatások, a rossz állapotú bérlakások fel nem újítása, a szociális alapú lakásbérleti pályázatok hiánya és más intézkedések is arra utalnak a Város Mindenkié Csoport szerint, hogy a VIII. kerületi önkormányzat megszabadulna a szegényebb lakóktól.

A menekültekre keni a szociális lakásprogram hiányát a Fidesz

Kifejezetten veszélyes és nem időszerű a Fidesz szerint a szociális alapú bérlakások tömeges építése, a Magyarországot és Európát érintő rendkívüli mértékű népvándorlás miatt.

Kitehetik a szegény bérlőket a lakásukból Dombóváron

Dombóváron maximum 10 évig lakhatnának a szociális lakásokban élő szegény bérlők. A polgármester szerint csak így juthatnak többen lakáshoz, az ellenzők kizártnak tartják, hogy a mélyszegénységben élő bérlők annyit tudnának félre tenni, hogy abból később piaci alapon tudjanak lakást bérelni vagy venni.