Keresés

Álmukban sem hitték, hogy egyszer majd újra taníthatnak

Álmukban sem hitték, hogy egyszer újra taníthatnak

Mikor menekülni kényszerültek a háború sújtotta Szíriából, a Damaszkuszban tanárként dolgozó Kholoud és Saad felkészültek rá, hogy talán soha nem állnak majd újra a katedrára. A művészi pályára készülő Marwa is úgy volt vele, bármilyen munkát elvállal majd, hogy fenntartsa magát Ausztriában, ahol menekült-státuszt kapott. Most mégis úgy tűnik, Kholoud és Saad hamarosan újra angolt taníthatnak, Marwa pedig rajztanárként sokkal közelebb kerülhet ahhoz, amit igazán csinálni szeretne. Mindhárman a napokban kapták kézhez bizonyítványukat egy olyan képzésben, amit menekült tanároknak szervezett a Bécsi Egyetem, hogy osztrák iskolákban taníthassanak.

A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből

A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből

Abdullah Karam szíriai menekült, aki 2015-ben érkezett Európába. Szüleit maga mögött hagyta, a bátyját majdnem megölték, egy hordóban úsztatták át a török-szír határon. Játékot készített a saját meneküléséből, amelyet a Sziget Fesztiválon mutatott be. Milyen érzés egyedül egy sötét erdő közepén aknákat kerülgetni?

A menekült fiú, aki levideózta, ahogy romba dől az élete 2

A menekült fiú, aki levideózta, ahogy romba dől az élete

A 19 éves Tamer szeret filmezni, csinált videókat a szüleiről, amatőr filmet az öccsével. Aztán jött a szíriai háború, az otthonukat lerombolták, apját és öccsét megölték, ő pedig 2015-ben Európába menekült. De ekkor sem állt le a filmezéssel, töredékes felvételeit pedig most megosztotta velünk.

Szíriában a háborúzókon és az ISIS szolgáin kívül már nincs másnak maradása

Szíriában már annyi fronton folyik háború, hogy kiselőadás kell a konfliktusgócok felsorolásához. A legrégebben szemben álló felek jelenleg semmilyen megállapodás aláírására nem lennének képesek, ehhez nemzetközi nyomás kellene. Közben a civil lakosság egyik oldalon a folyamatos bombázásnak, másik oldalon az ISIS által gyakorolt megfélemlítési módszereknek és agymosásnak esik áldozatul.

Elhagyott sapkák, cipők jelzik a menekültek útját

Hol a rendőrök elől rohanva menekülnek, hol a fáradságtól teljesen elcsigázva húzzák-vonják át magukat naponta emberek ezrei Magyarországon. Gyerekeket, időseket vonszolnak maguk után, mozgáskorlátozottakat tolnak, és közben hátukon viszik korábbi életük utolsó darabjait. És aztán sorra dobálnak el mindent, ami nem feltétlenül szükséges az életben maradásukhoz, csakhogy kibírják a menetet végső céljukig. Fotósaink végigmentek a sínek mellett, hogy megnézzék, mik maradtak az út mentén a menekültek után.