Keresés

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák 1

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák

A fogyatékosoknak, az írni-olvasni nem tudóknak, az anyagilag rászorulóknak vagy más hátrányos helyzetűeknek plusz segítségre van szükségük, hogy a hatóságokkal szemben ugyanúgy érvényesülhessenek jogaik, mint bárki másnak. A szabálysértési eljárások során ezt most egyáltalán nem kapják meg.

Szűz Máriát is bevetették a szexmunkások ellen Rákosmentén

Szűz Máriát is bevetették a szexmunkások ellen Rákosmentén

A XVII. kerületi önkormányzatot régóta zavarja, hogy szexmunkások is dolgoznak a kerületben, de mivel a prostitúció legális, ezért sokáig semmit sem tudtak tenni ellene. A polgármester azonban két éve gondolt egyet, azt mondta, ravasznak kell lenni, és felépíttetett egy Szűz Máriát ábrázoló vallási szobrot a kérdéses útszakaszon, azóta pedig arra, illetve egy nem üzemelő temetőre hivatkozva akarja kipenderíteni a szexmunkásokat a kerületből.

Ne tegyél feljelentést, hisz csak egy kurva vagy

Szexmunkásnak lenni nem csak azért veszélyes, mert megverhet a kuncsaft, vagy elviheti a gyereket a link élettárs, hanem azért is, mert hiába legális a munka, a hivatalok ott tesznek keresztbe, ahol tudnak, a rendőrök rendszeresen előállítják őket, a kórházban pedig órákon át hagyják vérző fejjel ülni őket. Van, ahol temetővel lehetetlenítik el a munkát, egy másik esetben pedig a nő inkább visszament a bántalmazó párjához, mert a rendőrök napokon át nem voltak hajlandóak foglalkozni az ügyével. Interjú Makó Klaudiával, a SZEXE ügyvédjével.