Keresés

Nem merik bevallani a gyerekek, ha bántalmazzák őket az iskolában (jóvá kell hagyni még)

Nem merik bevallani a gyerekek, ha bántalmazzák őket az iskolában

Nyugat-európai és amerikai kutatások ennek ellenkezőjét mutatják: a gyerekek inkább hajlamosak bevallani, ha áldozatok, vagyis gyakoribbnak tűnik az iskolai bántalmazás, ha úgy kérdezik, hogy ki bántotta őket, mintha azt, hogy kit bántanak. Ez fontos visszajelzés lehet az iskoláknak, mivel azt mutatja, hogy az áldozatok nem bíznak abban, hogy segítséget kapnak. Az MTA iskolai bántalmazással foglalkozó kutatásából az is kiderült, hogy aki védelmezni próbálja az áldozatokat, maga is nagyobb eséllyel szenved el bántalmazást. 

Szövegértésből és matekból is nagyon gyengék a szakiskolások

A szakiskolások jórésze aggasztóan gyenge alapkészségekkel végez. Nem csak azért, mert eleve gyenge készségekkel kezdenek. Lemaradásuk jelentősen nő a hozzájuk hasonló középiskolás diákokhoz képest is, sugallva, hogy a gyenge teljesítmény egyik oka maga a szakiskola – írja az Index.

Se szerelni, se írni nem tudnak Orbán munkásai

Ha nagy céghez kerülnek, legalább a szakmát megtanulhatják az új szakképzési rendszer diákjai, de írni, olvasni alig tudnak. A legtöbben azonban se a szerszámokhoz, se a matekhoz nem konyítanak majd.

Az iskolák csak örülhetnek, hogy megszabadulnak a Kliktől

A szakiskolák örülnek, hogy kikerülnek a Klik alól, mert eddig se szakértelem, se pénz nem volt. Azon is vitatkoztak, hogy a cukrásziskolában liszt is kell.