Keresés

Kisöpörték az aluljárókban éjszakázókat a hajléktalantörvény első napján

Leszállt a hajléktalanokról a rendőrség

Az országos statisztikák szerint november eleje óta mindössze 27 hajléktalan embert figyelmeztettek a rendőrök “életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” miatt. Korábban három hét alatt több mint 130 esetben intézkedtek. 

Embertelen lett a hajléktalanok elleni eljárás (jóváhagyásra vár)

Nem elég a büntetés, az eljárással külön megalázzák a hajléktalanokat

A bíróságok tehetnek legtöbbet azért, hogy megsemmisítsék az október közepén életbe lépett hajléktalantörvényt, ami büntetéssel sújtja azokat, akik a rendőrség szerint életvitelszerűen tartózkodnak az utcán, mondta Kalota Ágnes, a hajléktalan embereket segítő Utcajogász egyik alapítója, miután a kaposvári testület pénteken alkotmányellenességre hivatkozva megszüntette az eljárást. Interjú az Utcajogász ügyvédeivel.

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák 1

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák

A fogyatékosoknak, az írni-olvasni nem tudóknak, az anyagilag rászorulóknak vagy más hátrányos helyzetűeknek plusz segítségre van szükségük, hogy a hatóságokkal szemben ugyanúgy érvényesülhessenek jogaik, mint bárki másnak. A szabálysértési eljárások során ezt most egyáltalán nem kapják meg.

Ezresével küldik börtönbe a szegényeket egy rossz bicikliért

Utcán éneklésért vagy egy repedt személyi igazolványáért is tízezrekre büntethet a rendőr, és, ha valakinek nincs pénze kifizetni, seperc alatt a börtönben találhatja magát. A büntetést le lehet ugyan dolgozni, ez azonban sokaknak nem egyértelmű, és körülményes is elintézni. Így marad a börtön, ahol százával ülnek a tíz-húszezer forintra büntetett szabálysértők, sokan mindössze egy napot vannak bent. Mindezért pedig az állam fizet.

Másfél év alatt egyetlen hajléktalan emberrel szemben sem intézkedtek a csak erre fenntartott hivatalban

A hajléktalanokkal szembeni hatósági eljárások száma is jelentősen visszaesett.