Keresés

Évek óta panaszkodtak rá, mégis kinevezték a gödi otthon élére

Évek óta panaszkodtak rá, mégis kinevezték a gödi otthon élére

Éveken át súlyos gondok voltak a pilisvörösvári speciális otthonban, tavaly novemberben mégis ennek a vezetőjét tették a gödi otthon élére. Szerdán erről az intézményről derült ki, hogy szörnyű körülmények közt tartják az ott élőket.

Felfüggesztették a gödi speciális otthon igazgatóját

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a gödi speciális otthonban szörnyű körülmények közt tartanak fogyatékos embereket, ezért felfüggesztették az intézmény igazgatóját és rendkívüli vizsgálatot indítottak.

Elzárás, kényszerzubbony és nyílt sebek a gödi speciális otthonban

Elzárás, kényszerzubbony és nyílt sebek a gödi speciális otthonban

Kényszerzubbonyba teszik és bezárják a gödi speciális otthon lakóit, akiknek még a sebeiket is kezeletlenül hagyják. Ez egy nemzetközi civil szervezet a Mental Disability Advocacy Center vizsgálatából derült ki. A jogsértő körülményekről értesítették a rendőrséget és a kormányt is, de egyelőre nem kaptak választ. Azt követelik, zárják be az összes hasonló intéznényt az országban.

Kényszerzubbonyba teszik és bántalmazzák a gödi fogyatékkal élőket

Súlyos bántalmazást talált a gödi speciális otthonban a Mental Disability Advocacy Centre. A nemzetközi civil szervezet azt követeli, zárják be az otthont, vonják felelősségre a tetteseket, és tegyen valamit a kormány az intézetek ellen.

Vagyonőrökkel próbálták gondozni a gyerekeket a fóti speciális otthonban

Képzettség nélküli dolgozók, kéthetes elzárások, agresszió és tehetetlenség – ilyen viszonyok uralkodnak a Károlyi István Gyermekközpont Speciális Gyermekotthonában az alapvető jogok biztosának jelentése szerint.