Keresés

Kihúzták a talajt a szegények alól a segélyek megszüntetésével

Kihúzták a talajt a szegények alól a segélyek megszüntetésével

Mióta a kormány átszabta a segélyezési rendszert, sokkal kevesebb jut a lakhatási és egészségügyi gondokkal küzdőknek, főleg a kistelepüléseken. Közben elterjedtek az „egyéb” támogatási formák, ami bármit jelenthet. Ezek nem rendszeres, hanem eseti segélyek, így a szociális biztonságot is kevésbé segítik.

Volt segély, nincs segély

Eltűnő segélyek, dráguló házi segítségnyújtás, a gyerekek napközbeni ellátásának átalakítása, csak pár azok közül a változások közül, amiket 2015 hozott a szociális rendszerben. Ami eddig kérdés nélkül járt, az idén már az önkormányzatok jószándékán múlt, és ugyan sokkal kevesebb segélyt osztottak ki, mint korábban, de legalább jövőre állítólag már minden gyerek ingyen eszik a szünidőkben is.

Ne kérjen segélyt, úgysincs rá pénz

Ne kérjen segélyt, úgysincs rá pénz

Egy hónapja lépett életbe az új segélyezési rendszer, de már most vannak, akik elestek az eddig kapott támogatásoktól, másoknak pedig előre szólnak, hogy ne kérjenek, úgysem lesz pénz.

Százból két forint jut a szegényeknek

2010 óta egyre kevesebbet költünk jóléti célokra, segélyekre például tavaly 100-ból két forint jutott. Egy átlagos család a létminimum negyedét kapja, amiből még egészséges étkezésre sem telik. Itt van, amit a segélyezési rendszerről tudni kell.

Mégis maradhatnának a hajléktalansegélyek?

Kétféle hajléktalanokat járó segélyt is megszüntetne egy fideszes fővárosi javaslat. Az indoklás szerint az új törvény miatt nincs más választásuk, de a minisztérium válaszából úgy tűnik, mégis.

Kétféle segélyt vehetnek el a budapesti hajléktalanoktól

Megvonna bizonyos segélyeket a hajléktalanoktól egy fővárosi előterjesztés, de közben újakat is adna. Azt mondják, az elvonásra a segélyezési rendszer átalakítása miatt van szükség.

Itt lesz rossz szegénynek lenni márciustól

Húzni kell a nadrágszíjon a szegény falvakban, de Budapesten sem jár jól mindenki. Megérkeztek az első önkormányzati rendeletek azok után, hogy az állam több segély mögül is kivonult. Azt mondták, senki sem fog rosszabbul járni. Nem így lett.

Emmi: Csak látszat, hogy elvesszük a segélyeket

Márciustól megszűnik néhány szociális ellátás, és csak az önkormányzatokon fog múlni, hogy eljutnak-e a rászorulókhoz. A kormány szerint senki sem fog rosszabbul járni, de egyelőre úgy tűnik, nincs igazuk.

Tízezrek szivárognak el a legszegényebbek zsebéből

Nagy átalakítások jönnek a segélyezési rendszerben, és akár súlyos tízezrek is eltűnhetnek a pénztárcákból. Összegyűjtöttük, mit lehet tudni az eddigi változásokról, és hogy kiknek fog a legjobban fájni.

Pitizésre kényszeríti a kormány a szegényeket a segélyekkel

Hosszú évek óta az motiválja a döntéshozókat, hogy a kevesebb segély majd munkára ösztönöz. Munka viszont nincs, annak pedig, ha elvesszük a maradék szociális ellátást is a leginkább rászorulóktól, beláthatatlan következményei lehetnek. Hogyan húzták egyre szorosabbra a szegények nadrágszíját és miért nélkülöz minden racionalitást, ami most a segélyekkel történik?