Keresés

Ledózerolni készültek, de inkább felújítanak két salgótarjáni telepet

Ledózerolni készültek, de inkább felújítanak két salgótarjáni telepet

Öt éve még úgy volt, ledózerolják őket, most mégis felújítják a Salgótarján két szegregátumában, az egykor bányász-kolóniaként működő Salgó úti és Forgách-telepeken álló leromlott állapotú, komfort nélküli önkormányzati bérlakásokat. A beruházáshoz szociális program is társul. Az Abcúg helyszíni riportja. 

A létminimumra készülnek a magyar egyetemisták

A létminimumra készülnek a magyar egyetemisták

A leendő egyetemistáknak fogalmunk sincs arról, hogy miért is érdemes magyar felsőoktatási intézménybe jelentkezni. Még a Corvinusra vagy az ELTE-re készülő diák sem reménykedik 200 ezer forintnál több fizetésben, de a legtöbben 130-140 ezerre számítanak.

Ronaldónak üzenem, hogy bújjon el!

Izzasztó kétkapuzással és pizzákkal melegített a salgótarjáni szegényekből álló focicsapat keménymagja a szerdai magyar-portugálra. A Gorkij-lakótelep peremén kis híján összecsaptak a Ronaldo-rajongók a magyar morékkal a kanapén, elindult a tippmix, de kiderült az is, mivel fejleszti egy fociőrült közmunkás fiai futballtechnikáját.

A szülők vasazni jártak, hogy a gyerek focizhasson

Lugosi Zoltán futballedző egyszer csak beleunt a kényelmes fővárosi focistákba, ezért elment Salgótarján külvárosába, hogy az ottélő szegény gyerekekből szervezzen csapatot. Sokaknak tornacipőre sem telik, mégis százan fociznak az egyesületében, sokszor a teljes család. Az apák azt a lehetőséget látják a fociban, amit ők a saját gyerekkorukban nem kaptak meg, a fiatalok pedig a Budapestre és ezzel a jobb élethez vezető utat.

Még mindig nem egyértelmű, ki vegyen nyomtatópatront az iskolákban

Hét iskola működtetését adná át a kormánynak a salgótarjáni önkormányzat. Ha elfogadnák, a város nem csak pénzt spórolhatna, de végre azon sem kellene gondolkodni, kinek kell kifizetnie az új nyomtatópatront.