Keresés

Újra kell tárgyalni a röszkei megafonos ügyét

A bíró szerint nem volt megfelelő a bizonyítás, lehet, hogy Ahmed H. tette jóval enyhébb bűntettnek minősül, mint a terrorizmus.

Tíz év fegyházat kapott a röszkei megafonos szír férfi

Mert tavaly nyáron, a menekültválság egy pontján megafonba beszélt, rázta a kordont és megdobálta a rendőrsorfalat.

Szemétből építenek önálló várost Röszkénél a menekültek

Hónapokon keresztül váratják a tranzitzóna előtt a magyar határra érkezett menekülteket, akik már egy egész tábort felépítettek a két ország közé. Pokrócokból építik a sátraikat, lepedőből a gyerekhintát, és még egy amatőr fodrászatot is kitaláltak. Közben viszont nincs elég WC, a szemétszállítás nem megoldott, a szükségzuhanyzókat pedig ellepték a legyek. Pár hónapja több mint hétszáz menekült várakozott a tranzitzóna előtt, két hete 271-en voltak. Képek a magyar és a szerb határ közé ékelődött szükségtáborról.

Zavarja a röszkeiket a hangos határvédelem

A határmentén élőknek nem tetszik, hogy folyamatosan honvédségi járművek járnak az utcájukban, és van, akinek a kertjébe póznákat is építettek.

Mégiscsak kiszabadulnak a megnyomorodott röszkei menedékkérők

A kerekesszékes és a bottal járó férfit még szombaton vették őrizetbe szökés veszélyére hivatkozva.

Erőszak nélkül is börtönt kért az ügyész a röszkei migránsokra

Nem számít, ha ők nem is voltak személy szerint erőszakosak, ha egyszer részesei voltak a tömegzavargásnak: erre futott ki szerdán a vádbeszéd a tavaly szeptemberi röszkei összecsapás büntetőperében.

Bíróság előtt a röszkei zavargások vádlottjai

Akár öt évet is kaphatnak, amiért a kidöntött határkapun keresztül Magyarországra jöttek. Egyikük kerekesszékes.

Jesszusom, már megint a menekültek?

Hiába a kerítés, újra elkezdett nőni a déli határon átlépő menekültek száma. Még mindig csak a tavalyi embermennyiség töredéke érkezik, de a helyieknek már feltűntek a lábnyomok a kertjükben. Sőt, volt, hogy a migránsok üresen álló házba és parkoló buszba menekültek a hideg elől. A kerítésen új módszerrel juttatják át őket az embercsempészek, a legtöbbjüket azonban így is elkapják a rendőrök, hogy aztán a bíróság alig egy óra alatt visszatoloncolja őket oda, ahonnan jöttek.

Tíz embert vádolnak a röszkei zavargások miatt

Kilenc szíriai és egy iraki állampolgár ellen emeltek vádat a tavaly szeptemberi röszkei zavargások miatt. A határzár tiltott átlépésével vádolják őket.

Levelet írt a rendőrségnek a Röszkénél véresre vert újságíró

A lengyel Jacek Tacik szerint a magyar rendőrök ok nélkül verték meg gumibottal a teljesen kaotikus rendőrattak során, majd utána azzal az indokkal állították elő, hogy ő támadt rá a rendőrökre.