Keresés

Roma lányok által megálmodott ruhák kerültek a kifutóra

Roma lányok által megálmodott ruhák kerültek a kifutóra

Egy esztergomi étterem különterme csütörtök délután ideiglenesen kifutóvá alakult, ahol a Gipsy Style fiatal tehetségei mutatták be a legújabb kollekciójukat. A Gipsy Style egy hiánypótló kezdeményezés, ruháik azoknak a roma nőknek készülnek, akik nem találnak a hagyományaikhoz illeszkedő modern ruhákat. A márkát a Befogadó Társadalomért Egyesület hozta létre, hogy roma lányok megalkothassák az általuk megálmodott ruhákat, és később akár a társadalmi vállalkozás varrodájában helyezkedjenek el. 

Az a roma nem azért büdös, hogy őt bosszantsa 1

Milliós bírságot kapott a miskolci szülészet romák diszkriminációja miatt

A miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházban csak az a kísérő lehetett a szülő nő mellett, akik előtte fizetett a higiéniai védőöltözetért. A bíróság megállapította, hogy ez a gyakorlat sérti a szülő nők jogait, különös tekintettel a szegényekre és a romákra, ezért ötmillió forintra büntette az egészségügyi intézményt.

Egy krumpliszállító furgonban vittem őket az első meccsre

Egy krumpliszállító furgonban vittem őket az első meccsre

Lugosi Zoltán hat éve a diákhiteléből hozott létre egy sportegyesületet, amelyben hátrányos helyzetű gyerekek focizhatnak. Mindezt egy olyan térségben, ahol akkor még egy focilabdát megvenni is nagy dolognak számított. Mostanra már nem teljesen ráfizetéses a csapat, de a mezeket még így is a felesége mossa.

Mekkora siker, mintha kisgyerek lennék! Van nyolc iskolám

Felnőtt nők, akik izgatottan, cukorkával a zsebükben indulnak útra Bagról Budapestre, hogy osztályozó vizsgát tegyenek, és végül meglegyen a nyolc általánosuk. Tudják, hogy nagy dolog, amit véghez visznek, hogy 5-10 év után visszaülnek az iskolapadba, hogy munka és gyerek mellett is képesek megtanulni értőn írni, olvasni, vagy akár bemagolni a megyéket. Semmi nem állhat az útjukba, hogy továbbtanuljanak, vagy akár jogosítványt szerezzenek. Papp Bojána és Magócsi Márton filmje ezekről a nőkről szól.

A család reménysége: a szőke, kék szemű Szofi

A család reménysége: a szőke, kék szemű Szofi

Szegények, mint a templom egere, se áramuk, se vizük, de nem adják fel. A küzdelemhez Isten ad nekik erőt, néhány éve tértek meg. Viki és Joka Tiszanánán él egy apró, romos házban, amit erejükön felül próbálnak kicsinosítani legújabb gyerekekük érkezésére. Hetedik gyerekük, Szofi szőke hajjal, kék szemmel született, ő az anyja reménysége. Fotósunk, Hajdú D. András hónapokig – a terhesség utolsó időszakától a kislány hat hónapos koráig – követte a család életét.

A cigányok munkáját félti a menekültektől a borsodi vajda

Lakatos Attila szerint senki sem lesz biztonságban, ha bejönnek a bevándorlók, akik a cigányok munkahelyeit is el fogják venni.

Hiába akarta eltussolni a cigány nő rasszista zaklatását a magyar bíróság

A nőt még 2011-ben Gyöngyöspatán inzultálta ostorral négy férfi.

Hiába a diploma, csak az árokseprés marad a vidéki pályakezdőnek

A diploma, két beszélt idegen nyelv és a kellő ambicíó sem tud távol tartani a közmunka csapdájától, ha egy Budapesttől távoli kis faluban élsz, és a szüleid nem tudnak anyagilag támogatni. Nóra egyetemre ment, mert úgy érezte többre hivatott annál, minthogy árkot tisztogasson, de kezdi úgy érezni, hogy nem sok értelme volt. Hónapok óta pályázza az álláslehetőségeket, de vidékről lehetetlennek tűnik munkát találni a fővárosban.

Nőből kukás, romából hivatalnok nem lesz

Egy nőt nem vettek fel kukásnak, egy romát csak közmunkásként akartak alkalmazni, hivatalnokként nem, egy cukorbeteg gyereket elküldtek az óvodából – ilyen és ehhez hasonló esetek kerültek az Egyenlő Bánásmód Hatóság elé tavaly. A szervezet a hozzájuk érkezett 733 esetből 33-ban mondta ki 2015-ben, hogy hátrányos megkülönböztetés történt.

Az a roma nem azért büdös, hogy őt bosszantsa

Az a roma nem azért büdös, hogy őt bosszantsa

A szegény családban élő roma nők többségének fogalma sincs arról, mivel jár, ha terhes lesz, sőt, van olyan nyolcgyermekes anya, aki azt sem tudja, mi az a szex. Tárgyként csinálják végig a szülést, miközben az orvosok ingerültek velük és semmit sem magyaráznak el nekik, a kórházban pedig külön szobát tartanak fenn nekik, rendszerint a folyosó végén. Fogamzásgátlásról sosem hallottak, de pénzük sem lenne rá, így az első gyerek után kezdődik minden elölről.