Keresés

Beálltak az ellenzéki pártok a Tanítanék oktatási programja mögé

Csak szabad tanárok nevelhetnek szabad diákokat

Néhány ezres tömeg előtt, a Kossuth térre szervezett tüntetésén jelentette be a Tanítanék mozgalom, hogy nyolc ellenzéki párt oktatáspolitikusaival közösen kidolgoztak egy oktatási minimumjavaslatot, „hogy az oktatás jövője és reformja ne lehessen pártpolitikai csatározások áldozata”. A vasárnapi demonstráción érződött, hogy már csak pár hónap van a választásig: a Tanítanék szónokai nem győzték sulykolni a választási részvétel fontosságát, a tömegben pedig pártzászlók lengedeztek.

Megjelent a tiltakozó tanárok 12 pontja

A tanulók terheinek csökkentése, a roma gyerekek szegregációjának visszaszorítása és a szabad tankönyvválasztás mind rajta van a listán.

Pukli István bevallotta, hogy nagyapja ávós volt, a testvére pedig börtönben ül

Nem akarja, hogy a kormányközeli sajtó hozza nyilvánosságra családja kényes ügyeit, ezért inkább ő maga beszélt róluk.

A tanártüntetés sztárja kicsiben már elkezdte, amit nagyban szeretne látni

Pukli István szerint a 2010 előtti oktatási rendszer túlságosan gyerekközpontú volt, ma viszont minden gyerek mosott rongy. Azt szeretné, hogy valaki javítsa meg végre az oktatást.

A fideszes képviselők is megértik a tüntető tanárokat

Az Indexnek nyilatkozó képviselők elismerték, hogy az ő ismerőseik is kint voltak a tüntetésen. Van, aki a saját gyerekén keresztül látja, mekkora baj van az oktatásban.