Keresés

Pokorni: A mai vezetők hátborzongatóan beszélnek

A Kádár-rendszer felé rohan a mai oktatás

Pokorni Zoltán volt fideszes miniszter a Kádár-rendszer szellemét érzi az oktatásban, ahogy Horn Gábor egykori SZDSZ-es politikus is. Harminc éves lett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, úgyhogy leültek az alapítók átbeszélni: hová jutottunk?

Most akkor kik sztrájkolnak, és mit akarnak?

Megszámolni is nehéz, hányféle szakszervezetben, mozgalomban és platformban küzdenek a tanárok hónapok óta az oktatás helyzetének javításáért. Ha már nem tudja követni, vesszen el velünk a dühöngő tanárok hálójában!

Több tízezren várják a kormány bocsánatkérését

Az eső ellenére több tízezer ember vonult utcára a tanárok és közel hetven szervezet közös tüntetésén. Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója nyolc napot adott a kormánynak arra, hogy kérjen bocsánatot azoktól, akiket az elmúlt hat évben megfélemlített. Ha ezt nem teszi meg, március 30.-án országos, egyórás sztrájk jöhet.

Országos sztrájkot hirdetett Pukli István

„Álljon le az élet Magyarországon egy órára!” – szólította fel Pukli István a tanártüntetésen összegyűlt tízezreket. Csak akkor nem lesz sztrájk március 30-án, ha a kormány bocsánatot kér az elmúlt hat évért.

Önkéntes babysitterek lepik el hétfőn az országot

A fél ország ugrásra készen áll, ha nem akarja hétfőn iskolába vinni a gyereket. Nyugdíjas pedagógusok, gyesen levő anyukák vállalják a gyerekfelügyeletet, de akinek ez túl sablonos lenne, mehet féláron fürdőbe, uzsitasakot készíteni, vagy Papp Réka Kinga műelemzését hallgatni.

Túlórapénz, többletforrás, decentralizáció: ezt ajánlja a kormány a tanároknak

Megállapodás-tervezetet adott a pedagógusoknak az Emmi: ilyenek vannak benne, mint, hogy az elmaradt béreket azonnal ki kell fizetni, és át kell alakítani a Klik beszerzési folyamatait.

A hatvanas éveket idézi ez a hangulat

Fehér virággal fejezik ki az emberek szolidaritásukat a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójával, akit a Klik azért kezdett vegzálni, mert elment a miskolci tanártüntetésre.

Saját kerekasztalt alakítanak a pedagógusok, és oda várják a kormányt

Ez a tüntetők válasza a Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter által életre hívott Köznevelési Kerekasztalra, amelynek résztvevőit a kormány határozta meg.

Rég voltak ilyen dühösek a tanárok, de sztrájkolni nem fognak

Az eső ellenére is több ezren voltak ma délelőtt a Kossuth téri pedagógustüntetésen. A felszólalók szerint nem szabad hagyni, hogy a kormány látszategyeztetésekkel verje át őket, de sztrájkot nem jelentettek be.

„Ha be lehet tömni a pofánkat, baj van” – kinevették a Kliket a tanárok a zárt fórumon

A 444.hu újságírója bejutott egyik zárt tankerületi gyűlésre. A riport szerint a fórum botrányba ugyan nem fulladt, de végig érződött, hogy feloldhatatlan ellentét van a Klik képviselői és a pedagógusok között.