Keresés

Megszavazták a CEU-törvényt

Egy hét sem telt el a benyújtása óta, de már el is fogadta a parlament a CEU ellehetetlenítését célzó törvénymódosítást.

Kitiltották a 444-et a Parlamentből

Az egyik videójuk forgatás közben „nyíltan és tudatosan szegültek szembe a szabályokkal”.

Orbán rózsaszín ködben látja Magyarországot

Hiába büszkélkedett a parlamentben Orbán Viktor egy sort azzal, hogy pörög a gazdaság, csökken az államadósság, és egyre több magyar jár nyaralni. Valójában a gazdaság kiszolgáltatott, a költségvetési szigort épp most áldozzák fel a választások miatt, valódi munkahelyek helyett pedig tele az ország közmunkással. Miben árnyaltabb a helyzet annál, ahogy Orbán fogalmazott?

Orbán durván ráijesztett a baloldali városokra

Milliószámra érkező afrikaiakat vizionált a parlamenti nyitóülésen elmondott beszédében Orbán Viktor. Szerinte a bevándorlókkal a terror költözne be Európába, a migrációt pedig egyértelműen a felelőtlen brüsszeli politikusok gerjesztik. Durván ráijesztett a baloldali városokra, amiért be is szóltak neki az ellenzéki képviselők, és közben azt is felvázolta, hogy a Fidesz kormány csodálatos hellyé változtatta az országot, amit nem lenne érdemes kockára tenni.

Nem ad az állam több zsebpénzt a menedékkérőknek  

Nem kaphatnak ezután költőpénzt, sem lakhatási támogatást és csak 30 napig maradhatnak menekülttáborokban a menedékkérők a kedden elfogadott törvénymódosítások értelmében A letelepedési kötvényt vásárlók dolgát viszont megkönnyítette a parlament.

Kitiltották az Index újságíróit a parlamentből

Kövér László szerint rossz helyen forgattak. Nem mehet be a 24.hu, a Népszabadság és a HVG újságírója sem.

Tiltólistára tették Simicska lapját a Parlamentben

Nem lehet már Magyar Nemzetet rendelni az Országgyűlés pénzéből.

Visszaengedték az RTL Klubot a parlamentbe

A televízió riportereit majd egy hónapja tiltotta ki a házelnök, amiért tiltott helyen forgattak.

Kitiltották az RTL-t a Parlamentből

A riporter be szeretett volna jutni Orbán Viktor és a NATO főtitkárának közös sajtótájékoztatójára, de oda csak a köztévé kapott meghívást.

Megszavazták a hadsereg bevetését lehetővé tevő törvényt

A katonák a migrációs válsághelyzetben igazoltathatnak, előállíthatnak, és kényszerítő eszközöket is alkalmazhatnak.