Keresés

Nem alternatív X-faktort akarunk 1

Nem alternatív X-faktort akarunk

Megszállott önkéntesek és egy újító szellemű általános iskolai tanár karolták fel Ózdon azokat a hátrányos helyzetű roma gyerekeket, akik egy valamiben biztosan bárkivel felveszik a versenyt: a zenélés. Így született meg egy éve a Várkonyi Csibészek nevű együttes. Azóta többször léptek fel nyári fesztiválokon és zenéltek együtt a Budapest Bárral is. A zenekar mégis többről szól, mint a koncertezés: a közös zenélés révén a gyerekek megtanulhatják, mit jelent a felelősségvállalás és a másokra való figyelés. Velük tartottunk útjukon az Ördögkatlan Fesztiválra, és végigkísértük, hogyan készülnek a fellépésre.

Hiába a csatorna, soha nem lesz víz az ózdi romák házaiban

Ózd összes, vezetékes ivóvíz nélküli háztartásának gondjait ugyan nem oldhatta volna meg, de jóval több ember életminőségén javíthatott volna az 1,72 milliárd forintos, 2013-2015 között, jórészt svájci támogatásból megvalósult ivóvízhálózat-fejlesztés. Két évvel a megvalósítás után, miközben már ott fut a cső a házuk előtt, sokan továbbra sem tudják beköttetni otthonaikba a vizet. A korábban vízdíj-tartozás miatt lecsatlakoztatott háztartások lakóinak pedig esélyük sem volt, hogy támogatást kapjanak az újbóli ivóvízbekötésre.

A PM szerint Ózdon rendeletbe foglalták a cigányok megkülönböztetését

Bőkezűen támogatja az ózdi önkormányzat az elsőgyerekes szülőket, de csak ha legalább húsz évesek, legalább 380 napja van társadalombiztosítási jogviszonyuk, és házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek.

Bűncselekmény is lehet az ózdi közmunkások levideózása

Jogellenes, sőt bűncselekménynek is minősülhet az, hogy az ózdi önkormányzat videóra veszik, hogyan dolgoznak a közmunkások. Az adatvédelmi hatóság eljárást indítana az ügyben, akár tízmilliós bírságot is kiszabhatnak.

Kamerákkal figyelik Ózdon a közmunkásokat

Köztéri és szemüvegbe épített kamerák rögzítik ezentúl, hogy mit csinálnak munka közben az ózdi közmunkások.

Lovas járőröket és börtönt akar Ózdra a polgármester

A romatelep mellé építtetne börtönt Ózd jobbikos polgármestere. A városban hétfőn lovasrendőrök is járőrözni kezdenek, de egy drónt is vennének, hogy a levegőből is látni lehessen, ha valaki fát lop.

Lovasrendőrök rohamától félnek az ózdi cigányok

Csak találgatni mernek az Ózd nyomortelepein élő cigányok, hogy milyen lesz a következő öt évük a jobbikos polgármester kétharmados győzelme után: lovasrendőröktől, térfigyelő kameráktól, kilakoltatástól és dózerolástól tartanak. Sokan viszont örülnének annak, ha valóban rend és fegyelem lenne, néhány cigány le is adta a szavazatát a Jobbikra. Igaz, csak titokban.