A szexuális kisebbségekhez tartozó orvosoknak és orvoshallgatóknak rengeteg nehézséggel kell szembenézniük. Félnek, hogy szexuális beállítottságuk miatt kollégáik és betegeik megkérdőjelezik szakértelmüket. A diszkrimináció és a homofóbia miatt jobban ki vannak téve a stressz okozta testi-lelki problémáknak, a kiégés és a pályaelhagyás kockázata is nagyobb náluk.
László még özönvíz előtti technológián tanulta az informatika alapjait, majd huszonöt évvel később, már egy működő vállalkozással a háta mögött elhatározta, hogy átképezi magát. Negyvenévesen kezdte el az orvosi egyetemet és túl lesz az ötvenen, mire befejezi a rezidensi képzést. Mindezt úgy, hogy az érsebésznek készülő László diszlexiás és diszgráfiás.
Az orvoshiány nemcsak a betegellátásban okoz komoly gondokat, hanem az orvosképzésben is: fontos gyakorlati órák maradhatnak el, mert az adott orvosra inkább a műtőben van szükség. Maga a rendszer sem támogatja az orvosokat, hogy a tanítással foglalkozzanak; a plusz feladatok és kötelezettségek mellett semmiféle anyagi előnnyel nem jár az oktatói pálya.
Egy halmozottan sérült gyerek nem tud nyugodtan végigülni egy fogorvosi vizsgálatot, de van, hogy egy egyszerű röntgen is hatalmas tortúrát jelent. Vannak olyan orvosok, akik ettől megijednek, és az egyszerűbb utat választják: vizsgálat helyett továbbküldik a beteget. A szülők a bántó hangnemre és a türelmetlenségre panaszkodnak.