Keresés

Nahát, ez egy kórház, és mosolyognak rám! (jóváhagyásra vár) 1

Nahát, ez egy kórház, és mosolyognak rám!

Nemcsak pénzkérdés, hogy a magyar egészségügy Európa legrosszabbjai között van. Ha a beteg nem azt érezné, hogy csak púp a kórház hátán, hanem mosolyognának rá, és még néhány biztató szót is kapna, az a többi nehézséget is könnyebben elfeledtetné. Azokban az országokban, ahol ez jobban működik, ott komolyan veszik a betegek véleményét, és az orvosok is rosszul járnak, ha panasz érkezik rájuk. 

Egy debrecennyi pénz folyik a feketéző orvosokhoz

Egy debrecennyi pénz folyik a feketéző orvosokhoz

Az állami egészségügy egyre több problémával küzd, a magán viszont közben szépen lassan kivirágzik, egy felmérés szerint tavaly majd háromszáz milliárd forintot költöttek a magyarok különböző magánrendelőkben. Hiába erősödik azonban a piac, már most nagy problémát okoz, hogy közel százmilliárd forint feketéző orvosok zsebébe megy.

interjú

A beteg csak egy zavaró körülmény a kórházakban

A recepción sötétség, az ápolók ingerültek, a főorvos nem is köszön, a beteg pedig azt sem tudja, mit kellene tennie. A magyar kórházak egyáltalán nem betegbarátak, egy szervezetfejlesztő alapítvány, a PAF Hungary azonban elhatározta, hogy társadalmi munkában tesznek azért, hogy az orvosok és a nővérek jobban működjenek együtt, és a beteggel is figyelmesebbek legyenek. Interjú.

A VIP az, ha egyáltalán bejutsz a kórházba

A VIP az, ha egyáltalán bejutsz a kórházba

Az MSZP képviselőjének száz kilométert kellett utaznia, hogy kezeltetni tudjon egy fülgyulladást, a PM vezetője pedig végignézte, ahogy egy nővér intubál egy beteget a felkészületlen orvos helyett. Ellenzéki politikusok beszélgettek arról, miért rossz a magyar egészségügy.

Kilenc év börtönt kapott a lúggal csonkító orvos

A Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója lúggal csonkította meg barátnőjét, miután az szakított vele.

Az ország két szélén egyáltalán nincs háziorvos

Az Abcúg térképre vitte, mely településeken nincs az országban háziorvos, és azt is megnéztük, hogy ez mit jelent. Borsodban 77 település között kell szaladgálniuk a helyettesítő orvosoknak, miközben a betegekre egyre kevesebb idő jut. A kormány közel egymilliárd forintból igyekszik megoldani a problémát, a tartósan betöltetlen körzetek száma mégis folyamatosan nő. Hová lettek a magyar háziorvosok?

Mire megműtenék, már kár belé

A legszegényebbeknek egyre elérhetetlenebb a magyar egészségügy, kevés a háziorvos, hosszúak a várólisták, az egész mégis rengeteg pénzbe kerül. Eközben azonban alig van olyan, aki tényleg rendesen fizeti a tb-t, a tehetősebbek meg öntik a pénzt a magánszektorba. A politikusoknak pedig a reform szó már régóta tabunak számít.

Meghalt egy beteg kislány, mert nem fogadta az orvos

Összevissza küldözgettek az orvosok egy agyhártyagyulladásos kislányt Heves megyében, majd téves diagnózist állíttottak fel. A kislány egy napra rá meghalt.

Egyre kevesebb az orvos Magyarországon

Az MTA kutatója kiszámolta, hogy özönlenek a magyar orvosok külföldre, miközben sokan a pályájukat is elhagyják a magasabb fizetések miatt.

Nem jött ki az ügyelet, ilyenkor meg lehet halni?

Felsőgagyon már tíz éve nincs háziorvos pedig a szegénység és a kemény telek miatt rengeteg a beteg gyerek. A helyettes orvosra van, hogy napokat kell várni, néha pedig akkora a tumultus a rendelőben, hogy késő estig kell maradnia. Van, aki inkább elbuszozik ötven kilométert, ha ellátást akar.